Koronavírus: több mint 2 ezer halott Olaszországban

Olaszországban 24 óra alatt 349 új halálesetet regisztráltak, a koronavírus-fertőzöttek száma pedig a 28 ezerhez közelít. Bár a napi új esetek számában némi csökkenés látszik, az olasz miniszterelnök szerint még csak most jönnek majd a legnehezebb hetek az olaszok életében.

Az olasz koronavírusos betegek közül több mint 10 ezren házi karanténban vannak, a kórházban kezeltek 10 százaléka pedig intenzív osztályon fekszik. Az országban eddig 2749-en gyógyultak meg. Az egészségügyi dolgozók közül már több mint kétezren fertőződtek meg.

Most jönnek a legnehezebb hetek

Az olasz lakosság döntő hetek előtt áll, a koronavírus-járvány ugyanis még nem érte el a tetőpontját Olaszországban. A cél jelenleg az, hogy lassítani tudják a járvány terjedésének ütemét, és így Olaszország különböző térségeiben ne mindenhol egyszerre, hanem tartományonként fokozatosan tudjanak szembeszállni a kórral - mondta Giuseppe Conte miniszterelnök.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus Olaszország, koronavírus terjedése, koronavírus megelőzése,
Pár perces kutyasétáltatást még engedélyeznek Olaszországban.Fotó: Getty Images

Az olasz közegészségügyi hivatal (Iss) nyilatkozata szerint jelenleg senki sem tudja pontosan vázolni az új típusú koronavírus-fertőzés alakulását. "Talán még hónapok kellenek a járvány olaszországi megállítására, de már a következő napokban sikerülhet megfékezni az új betegszám eddigi fokozatos emelkedését" - véli Franco Locatelli, az Iss elnöke.

Országszerte maszkhiány van

Szájmaszkokkal üzletelő hondurasi állampolgárságú, de Magyarországon élő csalót vettek őrizetbe - közölte a rendőrség hétfőn. Olvassa el a részleteket!

A koronavírus okozta pánik miatt jelentősen megnövekedett a szájmaszkok iránti kereslet, emiatt aztán országos hiány alakult ki. A polgári védelem még a kórházaknak is nehezen tud elegendő szájmaszkot biztosítani. Kínai nagyvállalatok eddig több mint félmillió szájmaszkot küldtek adományként Olaszországba. Közben Nápolyban tízezer szájmaszkot foglaltak le, amelyet eredeti áruk hatezerszereséért árultak. A szájmaszkokat a hatóságok egy helyi kórháznak adományozták.

Az olasz kormány emelett 25 milliárd eurós gazdaságélénkítő csomagot indított el a koronavírus okozta gazdasági nehézségek ellensúlyozására. Az előirányzott összegből több mint tíz milliárd eurót a foglalkoztatottság fenntartására, további 3,5 milliárdot pedig az egészségügyre és a polgári védelemre fordítanak.

A maradj otthon azt jelenti, hogy maradj otthon, mit nem lehet ezen érteni? - olvassa el az nlc.hu véleménycikkét a témában!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
időskor
A pszichológusok szerint ezt jelenti, ha a 70 felettiek elajándékozzák a tárgyaikat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +11 °C

Az átvonuló hidegfront felhőzete reggel elhagyja a keleti és déli tájakat is. Mögötte ismét napos idő várható felhőátvonulásokkal. Reggelig helyenként még másutt is, napközben viszont már főként az északkeleti harmadban lehet számítani esőre, záporra, illetve egy-egy zivatar is kialakulhat. Az északnyugati szél többfelé megerősödik, néhol viharos széllökések is előfordulhatnak.A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére 10 és 16 fok közé csökken a hőmérséklet. Hétfőn markáns hidegfronti hatás alakítja időjárásunkat, így a frontérzékenyek nehéz napra számíthatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!
kvíz
Mutatunk 10 képet: kitalálod, milyen állatot ábrázol? – Ez a kvíz az igazi állatbarátokat is próbára teszi Felismered az állatokat, ha csak egy-egy apró részletet látsz belőlük? Íme néhány megtévesztő kérdés, csak a legkifinomultabb állatrajongóknak megy a 10/10!