Koronavírus: Romániában kérnek harmadik oltást a magyarok

Több százan utaztak már harmadik oltásért Romániába azok közül, akiknél nem alakult ki kellő védettség.

Mivel Magyarországon nem kaphatnak harmadik oltást azok, akiket kínai vakcinával oltottak, de bizonyítottan nem alakult ki kellő védettségük, Romániába mennek harmadik oltásért. A román hatóságok szerint már hétszáz fölött van a náluk beoltott magyarok száma, tudta meg a Magyar Hang a román egészségügyi minisztériumtól.

Romániában kérnek harmadik oltást sokan a Sinopharm-oltottak közül. Fotó: Getty Images
Romániában kérnek harmadik oltást sokan a Sinopharm-oltottak közül. Fotó: Getty Images

A 60-69 éves korcsoportban lévő magyarok 28 százalékát Sinopharmmal immunizálták, a 70-79 éveseknél 36 százalék ez az arány. A védettség mértékének megállapításához sokan saját költségen elvégeztették a 8-10 ezer forintba kerülő antitest-vizsgálatot.

Újabb korosztálynak engedélyezték a kínai vakcinát. Kattintson a részletekért!

A vizsgálat minden harmadik-negyedik ember esetében negatív eredményt hozott. Ez azt jelenti, hogy nem mutatható ki a szervezetükben a vírustól védő ellenanyag.

Megfelelő immunválasz híján az érintettek hiába kérnek harmadik oltási lehetőséget (lehetőség szerint mRNS-alapú Pfizer- vagy Moderna-vakcinával), Magyarországon erre nincs lehetőség. Így viszont nem tekinthetők védettnek a koronavírus ellen.

Már több ezer fős zárt Facebook-csoportjuk is van a "Sinopharm vakcinával oltottak tapasztalatai" néven, a tagok telekocsival utaznak át Aradra vagy Nagyváradra harmadik oltást beadatni - írja a Magyar Hang. Holott itthon is volna elég mRNS-oltóanyag a számukra, mert véget ért a tömeges oltás, egyszersmind az utóbbi hetekben lanyhult az oltási kedv.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.