Koronavírus: országszerte nagy a készülődés

Padlóra ragasztható matricákkal segítik Budapesten, hogy az élelmiszerboltokban a vásárlók megfelelő távolságot tartsanak egymástól a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetben. Kecskeméten maszkokat varrat az önkormányzat, Debrecenben pedig azt jelentette be a polgármester, hogy az önkormányzat egyelőre nem tervez elbocsátásokat.

Budapest: matricákkal figyelmeztetik a vásárlókat a távolságtartásra

Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettes csütörtökön a közösségi oldalán közölte: a vásárlókat és a boltosokat is segíteni szeretné a főváros azzal, hogy olyan matricákat gyártat, amelyek felhívják a figyelmet a távolságtartásra vásárlás közben és segítenek abban, hogy ne legyen zsúfoltság a boltokban. A tapasztalatok szerint ugyanis sok üzletben a vásárlók a megfelelő távolságot találomra állapítják meg. Ezért padlóra ragasztható, a megfelelő távolságot jelző matricákat készítettek, ezek és a kiszállításuk is ingyenes, de internetről is letölthetők.

Zalaegerszegen hét pontból álló helyi gazdaságvédelmi intézkedési csomagot jelentett be csütörtökön Balaicz Zoltán polgármester. Az intézkedések között szerepel, hogy a válsághelyzet idejére 50 százalékkal csökkentik az önkormányzati tulajdonban lévő helyiségek bérleti díját azon vállalkozások esetében, amelyeket érint a nyitvatartási idő korlátozása. Fizetési halasztást, illetve részletfizetési lehetőséget kapnak a helyi adókra vonatkozóan az ezt igénylő vállalkozások. A fizetési könnyítések igénylése esetén nem kell pótlékot sem fizetni, a magánszemélyek és a vállalkozások 12 hónapos pótlékmentes részletfizetési lehetőséget is kaphatnak adóügyek esetén, továbbá felfüggesztik az adóügyek miatt elrendelt végrehajtási eljárásokat a veszélyhelyzet idejére.

Ki vesz mintát a fertőzésgyanúsaktól? A koronavírus rohamos terjedése miatt egyre több magyart foglalkoztat a kérdés, miszerint hogyan lehet elvégeztetni a koronavírustesztet, ha arra gyanakszunk, hogy mi magunk is megfertőződtünk. Mutatjuk a választ.

A debreceni önkormányzatnál egyelőre nem terveznek leépítést

Szentesen a lejáró települési támogatásokat - rendszeres gyermekvédelmi és lakhatási támogatás - automatikusan meghosszabbítják a veszélyhelyzet végéig. A kis- és közepes vállalkozások részletfizetést vagy fizetéshalasztást kérhetnek a helyi iparűzési adó befizetésére, a nem lakáscélú önkormányzati ingatlant bérlő cégek pedig lehetőséget kapnak arra, hogy a második negyedévi bérleti díjat az év második felében fizessék meg - jelentette be Szabó Zoltán Ferenc polgármester, aki jelezte, az első becslések szerint a járvány havonta 50 millió forint bevételkiesést okoz az önkormányzatnak.

A több mint négyezer embert foglalkoztató debreceni önkormányzatnál és önkormányzati cégeknél egyelőre nem terveznek létszámleépítést . Papp László polgármester közleményében azt írta, a város legnagyobb foglalkoztatói közé tartozó önkormányzat és a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. működését a járvány miatti gazdasági folyamatok rendkívüli mértékben érintik, nagyon komoly nehézséget okozva, de ebben a helyzetben is a legfontosabb szempont, hogy a munkavállalókat megvédjék, a munkahelyeket megőrizzék. Mindez azonban változhat, függően a járvány elhúzódásától - tette hozzá.

Zalakaroson Novák Ferenc polgármester azt közölte, hogy megállapodás született a Zalakarosi Fürdő Zrt. és a szakszervezet között a munkahelyek megtartása érdekében. A javaslat szerint április 30-ig a munkavállalót a munkaszerződése szerinti alapbér 66 százaléka illeti meg díjazásként, ha a kormány által elrendelt veszélyhelyzet miatt a munkáltató a foglalkoztatási kötelezettségének a beosztás szerinti munkaidőben nem tesz eleget.

Segítség koronavírus-járvány idején: a győri civil kerékpáros összefogás aktivistái állateledelt vásárolnak egy idős nő kutyáinak egy győri boltban 2020. március 26-án
Segítség koronavírus-járvány idején: a győri civil kerékpáros összefogás aktivistái állateledelt vásárolnak egy idős nő kutyáinak egy győri boltban 2020. március 26-án. Fotó: MTI/Krizsán Csaba

Makó: szünetel a szülészet-nőgyógyászati fekvőbetegellátó osztály működése

Orosházán kijavították a februári nagy szélben jelentősen károsodott vásárcsarnok tetőszerkezetét, ám a járvány miatt korlátozó intézkedéseket vezettek be az újranyitott épületben. A Városüzemeltetési Zrt. vezérigazgatója, Benkő Ferenc elmondta, a károkat felszámolták, a kivitelező végzett a külső tető és a belső átázott gipszkartonborítás cseréjével. A kártérítési eljárás halad, a biztosítóval rendezik a költségeket. Egykapus beléptetés mellett szabad téren egyszerre maximum 500-an tartózkodhatnak, a csarnokban pedig legfeljebb százan lehetnek. A piacon - visszavonásig - csak élelmiszert lehet árusítani.

Siófok polgármestere, Lengyel Róbert úgy döntött: az idén elmaradó Nemzeti Regatta vitorlásfesztiválra szánt 15 millió forint helyi költségvetési forrást a helyzet kezelésére csoportosítja át. Csütörtöktől szünetel a makói kórház szülészet-nőgyógyászati fekvőbeteg-ellátó osztályának működése. A betegeket és a szülő nőket a hódmezővásárhelyi kórházba szállítják át, a járóbeteg-ellátás azonban Makón, a rendelőintézetben folytatódik.

Kecskeméten mosható textilmaszkokat kap minden háztartás

Nagyatádon katonai sátrat állítottak fel a kórház épülete elé, hogy ott végezzék el a koronavírus-fertőzés gyanújával érkezők szűrését, elkülönítve őket az intézmény többi betegétől. Pécsen Péterffy Attila polgármester a tévétorony díszkivilágítását rendelte el az egészségügyi dolgozók munkájának elismeréseként a koronavírus-járvány végéig. A mecseki Misina-hegy csúcsán álló torony minden este nyolc órától negyedórán át nemzeti színekben látható.

Kecskeméten két mosható textilmaszkot juttatnak el postai úton minden háztartásba. Szemereyné Pataki Klaudia polgármester elmondta, a maszkokat egy helyi kft. gyártja hétfőtől. A gyártó napi kapacitása ötezer darab.

A városi operatív törzs döntése alapján megvizsgálják a kollégiumi férőhelyeket arra az esetre, ha szükség lenne azok bevonására a szociális és egészségügyi ellátásba. Kezdeményezték továbbá a Kecskeméti Szakképzési Centrum és az Ölelő Kéz Ápolási és Hospice Alapítvány közötti együttműködést annak érdekében, hogy a csecsemő- és gyermekgondozó tanulmányokat folytató hallgatók is részt vehessenek az idősgondozói feladatok végzésében.

Kijárási korlátozás: így vásárolhatunk mostantól - a részleteket elolvashatja az nlc.hu cikkében .

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +29 °C
Minimum: +17 °C

Általában felhőtlen idő várható csapadék nélkül. Az északias szél általában mérséklődik, de hazánk keleti harmadán továbbra is nagy területen élénk marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 12 és 18 fok között várható, több fokkal alacsonyabb a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg kissé magasabb értékeket a nagyobb városokban, vízpartokon mérhetünk. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.