Koronavírus: nem várt helyen robbanhat ki járvány

Mind több bizonyíték van arra, hogy néhány állatfajta képes megfertőzni koronavírussal az embert, a szakértők pedig attól tartanak, hogy az állatok közt alakul ki az emberekre is veszélyes koronavírus-járvány.

A macskákat bent kellene tartani a házban, a kutyákat pedig pórázon, ha szeretnénk megakadályozni, hogy a különböző háztartások között terjedjen a koronavírus - állítják a kutatók, akik az állatok széleskörű tesztelését szorgalmazzák. A University College London (UCL) szakértőinek a The Lancet Microbe tudományos folyóiratban megjelent cikke szerint, egyre több bizonyíték van arra, hogy az állatok képesek megfertőzni koronavírussal az embert.

Tízezer nyércet kellett levágni

A The Telegraph cikke szerint a kutatók aggályai csak tovább erősödtek, amikor május közepén 10 ezer nyércet kellett elpusztítani Hollandiában, mert a fertőzött állatok feltételezhetően legalább két embert is megbetegítettek, holott csak néhány egyedük volt láthatóan rosszul. Ez az új fejlemény csak olaj volt a tűzre az állatok pandémiában betöltött szerepéről szóló vitákban. A UCL tudósai szerint a kutatóknak arra kellene most fókuszálni, hogy minél hamarabb kiderítsék mely állatok fogékonyak a vírusra, s képesek lehetnek továbbadni azt, miközben maguk nem mutatják a betegség tüneteit. Ez ugyanis - ahogyan az, hogy a tünetmentes emberek is fertőzhetnek - az egyik legfontosabb tényezővé válhat a pandémia elleni harcban.

Koronavírus: erre figyeljenek a kutyások A járvány bizony nemcsak az emberek életét borította fel teljesen, de házi kedvenceinkét is. Elsőre azt gondolnánk, hogy minden eb örül, amiért gazdája egész nap otthon van vele, de az igazság az, hogy ez könnyen összezavarhatja őket. Ha nem tartunk be bizonyos szabályokat, viselkedési zavarok vagy akár egészségügyi problémák is jelentkezhetnek náluk. Részletek korábbi cikkünkben .

Ne érjen kellemetlen meglepetés

Laboratóriumi kutatások szerint a SARS-Cov-2-re számos állatfaj fogékony lehet, mivel a vírus tüskefehérjéi egy olyan proteinhez kapcsolódva tudnak a sejtekbe behatolni, ami több fajnál is megtalálható. "Nagyon sürgősen szükség lenne széleskörű tesztelésre az állatok körében is, főképp nem invazív eljárással. Célszerű lenne a házi kedvencekkel, a vágóállatokkal és azokkal a vadakkal kezdeni, melyek közeli kapcsolatba kerülhetnek az emberekkel" - mondta Sarah Edwards, a UCL professzora, aki szerint a kis mintán végzett laboratóriumi vizsgálatok nem szolgáltatnak elegendő bizonyítékot ahhoz, hogy magabiztosan kimondhassuk, bizonyos fajok teljesen kockázatmentesek. Csak a széleskörű tesztelés a megoldás.

Kollégája, Joanne Santini professzor szerint olyan stratégia kidolgozására volna szükség, ami biztosítja, hogy nem ér minket meglepetésszerűen egy, az állatok között kirobbanó koronavírus-járvány, ami nemcsak rájuk, de az emberekre nézve is veszélyes lehet. Hozzátette, az állatok közötti vírusátvitel visszafordíthatatlanná válhat, ha nem figyelünk erre a veszélyre, az az eddigi járványügyi intézkedések eredményeit is semmissé teheti.

koronavírus, macska, koronavírus-fertőzés, koronavírus terjedése
Nemcsak az embereknek kellene kerülnie a más háztartásban élőkkel a fizikai kontaktust, de az állatoknak is. Fotó: Getty Images

A macskák komoly rizikót jelentenek

A kutatók szerint a macskák például hatalmas kockázatot jelentenek, hiszen nagyon hatékonyan képesek terjeszteni a vírust a háztartások között, ráadásul viszonylag messze elkószálhatnak otthonról. Visszatérve a korábbi holland nyércekre, melyeket a bundájukért tartanak, tíz gazdaságban is találtak fertőzött egyedeket, ráadásul az eset eddig az egyik legerősebb bizonyíték arra, hogy az állatok képesek visszaadni a vírust az embernek.

A szakértők úgy hiszik, hogy az eredetileg emberről származó vírus, a vadmacskák közvetítésével terjedt el a különböző nyércfarmok között. Egy holland, macskák körében végzett antitest-kutatás pedig kimutatta, kicsi, ám jelentős számú állat fertőzött már meg koronavírussal.

Az Amerikai Járványügyi és Betegségmegelőzési Központ (CDC) is azon az állásponton van, a macskák és a kutyák mellett néhány más faj is képes megfertőződni a vírussal. Nemrég frissítették is erre vonatkozó tanácsaikat azzal, hogy lehetőség szerint a gazdáknak meg kell akadályozni, hogy állataik kapcsolatba kerülnek más állatokkal vagy emberekkel a saját háztartásukon kívül. A cikk érdekességképp megemlíti, hogy a New York-i állatkert több oroszlánjának és tigrisének is pozitív lett a koronavírus-tesztje, bár a nagymacskák azóta már teljesen meggyógyultak.

Már patkányokban is kimutatták a koronavírust. A kutatók élelmi célra eladott patkányokat vizsgáltak, de más fajokra - cibetekre, tobzoskákra - is érvényesek lehetnek az eredmények, mert ezeket is nagy számban vadásszák, szállítják és árusítják - további részletekért kattintson az nlc.hu cikkére .

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +17 °C
Minimum: +8 °C

A Dunántúlon eleinte napos idő várható, majd a frontális felhő- és csapadékrendszer délelőttre az északkeleti tájakat is elhagyja, így ott is csökken a felhőzet. Ugyanakkor a déli óráktól délnyugat felől erősen megnövekszik, megvastagszik a felhőtakaró, ezzel együtt nő a csapadékhajlam. Napközben kevesebb, estétől már több helyen valószínű - nagyobb eséllyel az ország északi felén - zápor, sőt egy-egy zivatar sem kizárt. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Késő délután melegfronti hatás érezhető, ami a frontérzékenyek számára kellemetlen tünetekkel járhat.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra