Koronavírus: kiábrándító ennek a vakcinának a hatékonysága

A német CureVac biotechnológiai cég szerdán bejelentette, hogy csupán 47 százalékban hatékony a vakcinája a koronavírus ellen. A vállalat több száz millió dózist szállított volna oltóanyagából az Európai Uniónak.

A CureVac bejelentése nyomán részvényeinek árfolyama az Egyesült Államokban pár óra alatt 48 százalékkal zuhant.

A kiábrándító eredményesség 40 ezer önkéntes tesztelésével derült ki, az alanyok európaiak és latin-amerikaiak voltak. A cég közlése szerint a tesztelés során legalább 13 vírusvariánssal találkoztak a fertőzött egyének szervezetében, de az eredeti, Vuhanból elterjedt koronavírus "szinte teljesen hiányzott". Az Európai Unió tavaly novemberben 405 millió adag oltóanyagot kötött le előzetesen a cégtől.

Mit kell tudni a vakcináról?

Koronavírus: a virológus szerint ez a legokosabb, amit tehetünk - mutatjuk , hogy egészen pontosan mire gondolt a szakember.

Mint arról korábbi cikkünkben írtunk, a CureVac oltóanyaga a hírvivő RNS (mRNS) technológián alapul, amely lipid-nanorészecskék segítségével juttatja be a sejtekbe az mRNS-t. Az alapelv az mRNS molekula információs adathordozóként való alkalmazása, amelynek segítségével az emberi szervezet saját maga tudja előállítani az egyes betegségek leküzdéséhez szükséges hatóanyagokat.

Aggódnak az orvosok Indiában, úgy tűnik, nem okultak az emberek a második hullámból. Olvassa el a részleteket ide kattintva !

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadozás a déli órákig még a déli megyékben is, majd egyre inkább csak az északkeleti, keleti tájakon fordulhat elő. Délután az északkeleti, keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A hőmérséklet csúcsértéke nagyrészt 9 és 12 fok között alakul, de a keleti és déli naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb, az északnyugati, nyugati vidékeken pedig alacsonyabb értéket is mérhetünk. A késő esti hőmérséklet 3 és 9 fok között valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra