Koronavírus: jön egy újabb kínai oltóanyag

A kínai Clover Biopharmaceuticals biotechnológiai vállalat bejelentette, hogy az általa kifejlesztett, fehérjealapú oltóanyag hatékony védelmet nyújt a koronavírus több variánsával szemben - számolt be a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap csütörtökön.

Csütörtökig 5,6 millióan vették fel Magyarországon a védettséghez szükséges teljes oltási sorozatot COVID-19 ellen .

A több mint 30 ezer felnőtt és időskorú részvételével készült tesztvizsgálatok szerint az SCB-2019 nevű vakcina 79 százalékos hatékonysággal gátolja meg a delta variáns okozta COVID-19 súlyos tüneteinek kialakulását, míg a gamma variáns esetében 92 százalékos, a mű variáns esetében pedig 59 százalékos hatékonysággal véd. Az oltóanyag általános hatékonysága a koronavírussal szemben - beleértve a három variánst, amelyek a teljes vizsgálat 73 százalékát tették ki - 67 százalékosnak bizonyult - derült ki a Clover szerdán közzétett közleményéből .

A koronavírus újabb variánsai ellen is hatékony a kínai Clover oltóanyaga
A koronavírus újabb variánsai ellen is hatékony a kínai Clover oltóanyaga. Fotó: illusztráció, Getty Images

A vakcina két dózisát 21 napos szünettel adták be a részvevőknek. Az előzetes tanulmány alapján az oltóanyag 2 és 8 Celsius-fok közötti hőmérsékleten akár hat hónapig is tárolható. A vakcinafejlesztő szerint ez az első olyan oltóanyag, amely jelentős hatékonysággal véd az említett három variánssal szemben. Az Ázsia, Európa, Latin-Amerika és Afrika egyes országaiban végzett vizsgálatok a vakcina hatékonysága mellett annak biztonságosságát is hivatottak voltak ellenőrizni.

Tervei szerint a Clover feltételes engedélyért folyamodik a vakcina alkalmazására több globális szervezetnél, köztük az Egészségügyi Világszervezetnél (WHO). Amennyiben a WHO megadja az engedélyt, oltóanyagából a gyártó 414 millió dózist szolgáltatna a Covax nemzetközi vakcinaelosztó kezdeményezés számára.

Újabb vizsgálatok szerint a Janssen-vakcinából is érdemes lehet második adagot beadni , ezáltal fokozva az oltóanyag által kiváltott immunvédettséget a koronavírussal szemben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
időskor
A pszichológusok szerint ezt jelenti, ha a 70 felettiek elajándékozzák a tárgyaikat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +11 °C

Miután a reggeli órákban a déli és keleti tájakat is elhagyja a front felhőzete, általában legalább többórás napsütésre lehet számítani felhőátvonulásokkal. Futó záporok legnagyobb eséllyel az északkeleti harmadban fordulhatnak elő, néhány helyen zivatar is kialakulhat. Az északnyugati szél többfelé megerősödik, néhol viharossá is fokozódhat.A hőmérséklet csúcsértéke 18 és 24 fok között várható. Hétfőn markáns hidegfronti hatás alakítja időjárásunkat, így a frontérzékenyek nehéz napra számíthatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!
kvíz
Mutatunk 10 képet: kitalálod, milyen állatot ábrázol? – Ez a kvíz az igazi állatbarátokat is próbára teszi Felismered az állatokat, ha csak egy-egy apró részletet látsz belőlük? Íme néhány megtévesztő kérdés, csak a legkifinomultabb állatrajongóknak megy a 10/10!