Koronavírus: ezért alacsony a német halálozási arány

Boris Johnson brit kormányfő szigorúbb intézkedéseket helyezett kilátásba a SARS-CoV-2 vírus okozta megbetegedés elleni küzdelemben. Németországban a betegek száma átlépte a 62 ezret, a halálozási arányt azonban még sikerül alacsony szinten tartaniuk.

Boris Johnson a miniszterelnöki hivatal által közölt üzenetében - melyet 30 millió brit háztartásba küldtek el - arra szólította fel a lakosságot, hogy maradjon otthon, egyben közölte, hogy még szigorúbb intézkedések jöhetnek. Johnson kiemelte: a helyzet még súlyosbodni fog, mielőtt javulás mutatkozna. Megfelelő lépéseket tesznek a járvány elleni küzdelemben, és minél többen tartják be a szabályokat, annál kevesebben halnak meg a betegség következtében, annál hamarabb tér vissza az élet a normális kerékvágásba - közölte.

A brit kormány 3,5 millió otthon is elvégezhető antitesttesztet vett, s arra számítanak ez radikálisan átalakítja az ország Covid-19 ellen vívott harcát. Kattintson a részletekért.

A miniszterelnök azt kérte honfitársaitól, hogy maradjanak otthonaikban, ezzel is védelmezve a nemzeti egészségügyi rendszert, miközben életeket mentenek meg. A politikus, aki maga is vírusfertőzött, figyelmeztetett a távolságtartás szabályának szigorú megtartására.

Nagy-Britanniában hétfőre átlépte az 1200-at az új típusú koronavírus okozta járvány halálos áldozatainak száma, a fertőzötteké közel 20 ezerre ugrott.

koronavírus terjedése, koronavírus, koronavírus-járvány, koronavírus-fertőzés, COVID-19
Németország egyelőre olyan jól áll a koronavírus elleni küzdelemben, hogy olyan olasz és francia betegeket is átvesznek, ahol már nincs elég kórházi kapacitás a fertőzöttek ellátására. Fotó: Lukas Schulze/Getty Images

Még csak a járvány elején tartanak

Németországban átlépte a 60 ezres határt az új típusú koronavírussal bizonyítottan fertőzöttek száma, jelenleg 62 435 Covid-19 beteget tartanak nyilván. A Johns Hopkins Egyetem kimutatása szerint 24 óra alatt 4400-zal nőt az érintettek száma, míg az elhunytaké 541-re emelkedett.

A Robert Koch országos járványügyi intézet (RKI) vezetője, Lothar Wieler egy vasárnapi lapinterjúban figyelmeztetett, hogy Németország még mindig csak a járvány elején tart, és nem lehet egyhamar megszüntetni a mindennapi életet szétziláló korlátozásokat.

A járványt "nagyon-nagyon komolyan kell venni", mert a német kórházakban is előállhat olyan helyzet, mint Olaszország északi részén, ahol a lélegeztetőgépre szoruló betegek száma meghaladja a készülékek számát - mondta Lothar Wieler a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung című lapnak.

A nemzetközi összevetésben alacsony németországi halálozási arányról elmondta: ez mindenekelőtt annak tulajdonítható, hogy korán elkezdték és széles körben végeznek koronavírus-tesztet, de annak is van szerepe, hogy a járvány első időszakában főleg olyan emberek fertőződtek meg, akik nem tartoztak a leginkább veszélyeztetett csoportokba, vagyis az idősek és a krónikus betegségben szenvedők közé. Számos fertőzési láncolat indult például síutakon - mutatott rá az RKI vezetője, hozzátéve: magasabb lenne a halálozási ráta, ha erősebben terjedne a vírus idősotthonokban vagy kórházakban.

Akár 200 ezren is belehalhatnak a koronavírusba az Egyesült Államokban - vélik az amerikai szakemberek. Olvassa el az erről szóló cikket tárportálunkon, az nlc.hu-n.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +4 °C

Döntően erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északkeleti tájakon vékonyabb, szakadozottabb lehet a felhőzet. Többfelé várható jellemzően kisebb mennyiséget adó, időszakos eső. Az északkeleti megyékben a legkisebb a csapadék esélye. Az északias szelet többfelé élénk, elsősorban az Nyugat-Dunántúlon és a Bükk, Zempléni-hegység tágabb térségében erős lökések is kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 14 fok között valószínű. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!