Koronavírus: a lambda variáns ellenáll a vakcináknak

Laboratóriumi körülmények között a koronavírus lambda variánsa rezisztensnek mutatkozott a védőoltásokkal kialakuló immunvédelemmel szemben - közölték japán kutatók.

Az új koronavírus lambda variánsa , ami egyre több megbetegedést okoz Dél-Amerikában - és amelyet először Peruban azonosítottak - rendkívül fertőző és sokkal ellenállóbb a vakcinákkal szemben, mint a vírus eredeti, vuhani változata - számolt be róla japán kutatókat idézve a Reuters.

lambda variáns
Javában zajlik a versenyfutás: az új koronavírus egyelőre könnyen alkalmazkodik. Fotó: Getty Images

A kutatók már egy ideje valószínűsítették - sőt, preprint tanulmányban közölték is -, amit most laboratóriumi kísérletek is megerősítettek: hogy a lambda variáns tüskefehérjéjének három mutációja, az RSYLTPGD246-253N, a 260 L452Q és a F490S ellenállóvá teszi a vírust a vakcinák által kiváltott semlegesítő antitestek hatásával szemben. További rossz hír, hogy emellett ráadásul további két mutációnak - a T76I-nek és az L452Q-nak - köszönhetően a lambda variáns átviteli sebessége is fokozódik, vagyis rendkívül fertőző. Ahogy arról korábban írtunk , pontosan e két virológiai jellemzője miatt tudósok szerint ez lehet az eddigi legveszélyesebb koronavírus-variáns.

Hogy az egyes koronavírus elleni vakcinák hatékonysága százalékosan hogyan alakul a lambda variáns esetében, és a vírus terjedése mennyire gyorsul fel - vagyis pontosan mennyivel fertőzőképesebb a korábbi variánsoknál -, arról egyelőre nem közöltek adatokat.

Egy kutatásból kiderül, hogy az Egyesült Államokban a teljesen beoltottak közül egyre többen küzdenek áttöréses fertőzéssel, és ők ugyanúgy át tudják adni a koronavírust másoknak, mint az oltatlanok. Részletek!

Mit tudunk a lambda variánsról?

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) június 14-én sorolta az érdeklődésre számot tartó változatok közé. Vagyis jelenleg nem tartozik az aggodalomra okot adó változatok közé, noha egyre több jel utal arra, hogy járványügyi szempontból világszerte komoly gondokat okozhat. A GISAID adatbázisa alapján múlt hétig 26 országban mutatták ki. Aggasztó, hogy az átoltottság szempontjából viszonylag jól álló Chilében - ahol a lakosság 60 százaléka van túl legalább az első részoltáson - a lambdának köszönhetően drasztikusan emelkedik a fertőzöttek száma.

Bár egyelőre nem teljesen világos, hogy ez a variáns veszélyesebb-e, mint az egész világon elterjedt, újabb járványhullámot generáló delta variáns , de a Reuters által idézett Kei Sato, a Tokiói Egyetem vezető kutatója úgy véli, hogy "a lambda potenciális veszélyt jelenthet az emberi társadalomra".

Mi jöhet még?

De nem csak a delta-, és a lambda variáns miatt aggódnak a kutatók, hanem a jövőben esetlegesen kialakuló, új mutációk miatt is. Brit kutatók arra hívták fel a figyelmet, hogy az Egyesült Királyságban a korlátozások július 19-ei feloldása miatt a vírust valószínűleg a jól haladó oltási kampánnyal sem sikerül visszaszorítani, az ugyanis alkalmazkodhat a vakcinákhoz és az eddigieknél veszélyesebb mutációkat eredményezhet.

Hasonló félelmek merültek fel az olimpiával kapcsolatban is: japán orvosok attól tartanak, hogy az ötkarikás játékokra érkező több tízezer sportolóval és kíséretükkel a különféle koronavírus-változatok is Tokióba "gyűlnek", és esetleg keverednek, új, "olimpiai" vírustörzset hozva létre. Hogy ez valóban bekövetkezik-e, arra hamarosan fény derülhet.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +2 °C

Északnyugat felől ismét változó vastagságú felhőzet érkezik, így közepesen és erősen felhős tájakra is számíthatunk. Csapadék nem valószínű. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 2 és 7 fok között alakul, de a kevésbé felhős, szélcsendes hidegre hajlamos helyeken fagypont alá is hűlhet a levegő, míg a magasabban fekvő helyeken és vízpartok mentén pár fokkal magasabb értékeket is mérhetünk. Továbbra sem érvényesül fronthatás, a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!