Koronavírus: a fiatalokra így is veszélyes

Megkétszereződött a szorongó fiatalok száma a járvány tavaszi hulláma alatt egy brit tanulmány szerint.

Csaknem megkétszereződött a szorongó fiatal felnőttek száma az új típusú koronavírus okozta világjárvány tavaszi hulláma idején - olvasható a Bristoli Egyetem új tanulmányában. A kutatók a kilencvenes évek elején született bristoli fiatalokról készülő, nagy létszámú, hosszú távú, átfogó vizsgálat (Bristol's Children of the 90s) adatait elemezték. Megállapították, hogy a 27-29 évesek körében 13-ról 24 százalékra nőtt a szorongók aránya a tavaszi országos kijárási korlátozások idején, és ez az arány magasabb volt, mint amit a szüleik körében mértek. Azt találták, hogy a szorongás magas foka fennmaradt júniusban is, amikor a korlátozásokon enyhítettek, ezért talán hasonló helyzetre lehet számítani a téli lezárások idején is.

Csaknem megkétszereződött a szorongó fiatal felnőttek száma a koronavírus-járvány első hullámában. Fotó: Getty Images
Csaknem megkétszereződött a szorongó fiatal felnőttek száma a koronavírus-járvány első hullámában. Fotó: Getty Images

A vizsgálatról

A bristoli vizsgálatba 1991-92-ben 14 500 várandós nőt vontak be, ettől kezdve majdnem három évtizede gyűjtik az ő és gyerekeik egészségére és életmódjára vonatkozó adatokat. A gyerekek hamarosan betöltik a harmincat. Az új tanulmányban a kutatók az előző évek adatait összevetették a 2020-ben kétszer kitöltött kérdőívek válaszaival, hogy megismerjék a világjárvány hatásait a mentális egészségre .

Náluk magas a szorongás kockázata

A depresszió és/vagy a szorongás fokozott kockázatával a nőknek, az egyedül élőknek, a COVID-19 miatt elszigetelteknek, a korábban létező mentális és testi betegséggel élőknek, valamint a pénzügyi gondokkal küzdőknek kellett szembenézniük. Egyes tényezők, köztük az egyedül élés csak a depresszió nagyobb kockázatával függött össze, más tényezők, így a szülőség csak a szorongással volt kapcsolatos. A kutatók nem találtak fokozott szorongáskockázatot a kulcsterületeken vagy az egészségügyben dolgozók körében. Hasonló eredményeket kaptak több mint 4000 skót résztvevőnél is, ami arra utal, hogy nem csak a bristoliakra voltak igazak a megállapítások.

Szó szerint kiéheztet a járvány a társaságra A koronavírus-pandémia nyomán sokan szenvednek társasági életük háttérbe szorulásától, mind jobban vágyakozva rokonaik, ismerőseik személyes közelségére. Amerikai idegtudósok most egy új tanulmányban kimutatták, hogy az elszigeteltség hasonló agyi folyamatokat és sóvárgást indít be, mint az éhség. Részletek itt.

A kutatók most azt vizsgálják, bizonyos csoportoknál miért jelentkeztek mentális problémák a világjárvány idején, kutatják az aggodalmak szerepét és elemzik az életmódbeli tényezők, köztük az alvás és a testmozgás jelentőségét. Decemberre tervezik a járvány és az angliai kijárási korlátozások második hulláma hatásainak vizsgálatát.

A kutatók a bristoli mellett egy másik, skóciai hosszú távú vizsgálat, a Generation Scotland adatait is elemezték. A résztvevők csak nagyon kis hányadának volt pozitív a koronavírustesztje az első hullámban, de sokkal nagyobb számban tapasztalták a COVID-19 legalább egy tünetét: a szaglás és ízlelés elvesztését 13 százalék, a makacs köhögést 21 százalék, a lázat 23 százalék. A későbbi ellenanyagtesztek alapján a bristoli résztvevők 4,3 százalékának volt valószínűleg fertőzése.

Hamis koronavírus-vakcinát árulnak az interneten - részletekért kattintson az nlc.hu cikkére .

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +29 °C
Minimum: +17 °C

Nagyrészt felhőtlen, napos, száraz időre van kilátás, ugyanakkor a nyugati, délnyugati határszélen kisebb körzetekben időszakosan több lehet a gomolyfelhő, csapadékra azonban ezekből sem kell számítani. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon és Borsodban olykor erős lökések. Késő estére általában 16 és 26 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.