Kevesebben házasodnak össze

Az előzetes adatok szerint idén januárjában közel azonos számú gyermek született, mint egy évvel korábban. A halálozások száma jelentős mértékben visszaesett a kiugróan magas tavaly januári értékhez képest - írja a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Jelentősen mérséklődött a népességfogyás

Januárban összesen 7738 gyermek született, ami közel azonos az egy évvel korábbi születésszámmal, mindössze 10-zel, 0,1 százalékkal maradt el a 2017. januáritól. Az elhunytak száma 11 291 fő volt, ami az előző év januári kiugróan magas bázishoz képest jelentős, 24 százalékos csökkenést jelent, számszerűen 3578-cal kevesebben haláloztak el - írja népmozgalomról szóló jelentésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Januárban összesen 7738 gyermek született, KSH Központi Statisztikai Hivatal népességfogyás születésszám elhunytak száma természetes fogyás
Januárban összesen 7738 gyermek született

Az adatok szerint a halálozások számának jelentős visszaesése következtében a természetes fogyás a tavaly januári 7121-hez képest 50 százalékot mérséklődve 3553 fő volt.

Tovább csökkent a házasságkötések száma

A házasságkötések száma 2,6 százalékkal csökkent, az 1460 anyakönyvezett frigy 39-cel kevesebb volt az előző év januárinál.

Ezer lakosra 9,3 élveszületés és 13,6 halálozás jutott. Az előbbi azonos, az utóbbi 4,3 ezrelékponttal alacsonyabb volt, mint egy évvel korábban, ennek eredményeként a természetes fogyás az előző év januári érték felére, 4,3 ezrelékre csökkent. 2018 első hónapjában ezer élveszületésre 2,2 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,1 ezrelékpontos javulás az előző év azonos hónapjához képest. A házasságkötési arányszám 1,8 ezrelékes értéke megegyezett a tavaly januárival - írja a KSH adatai alapján a Vg.hu .

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A gomolyfelhők feloszlását követően túlnyomóan derült lesz az ég, de hajnalra foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!