Jól is lehet barnulni

Mielőtt kifeküdnénk napozni, nem árt átnézni, mi kerül a strandtáskába, és megtenni a kellő óvintézkedéseket - így ésszerűen és az egészségre káros következmények nélkül adhatjuk át magunkat a barnító sugaraknak.

Ha naptejet vásárolunk, fontos szempont, hogy ne keltsen zsíros érzetet, és ne tömítse el a pórusokat, de a leglényegesebb, hogy magas SPF (sun protection factor), azaz fényvédő faktorszáma legyen. "Az SPF szám azt jelzi, hogy az adott termékkel mennyi idővel tovább maradhatunk a napon leégés nélkül, amelyért az UVB sugarak felelősek" - hangsúlyozza Dr. Csernus Krisztina, a Royal Clinics bőrgyógyász szakorvosa. Természetesen ez az érték egyénenként, bőrtípustól függően változhat, és nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy például a homokról, vízről visszaverődő napsugarak, az izzadás és a sport miatt módosulhat.

A gyermekek, idősek és érzékeny bőrűek számára legalább 30-as faktorszámú napkrém szükséges. "A biztonság kedvéért érdemes nagyobb faktorral ellátott terméket beszereznünk, hiszen olyan súlyos következményektől óvhatjuk meg magunkat, mint a bőrdaganatok kialakulása, ráncosodás, korai bőröregedés, foltok, értágulatok megjelenése. Fontos, hogy legalább fél órával indulás előtt kend be magad, és lehetőleg vízálló naptejet vegyen, hogy úszás közben is védve legyen a napsugaraktól!"

Nem mindegy, mikor és mennyit!

A szakértő azonban arra is figyelmeztet, hogy sok esetben nem is kell túl sok időt napon tölteni, hogy bőrelváltozások jelenjenek meg. Legjellemzőbb a szeplők, pigmentfoltok felbukkanása védtelenebb a bőr , fokozottabb fényvédelem szükséges.

A helyes napozás egészséges is lehet

Nyár végére nő a természetes védelmünk a bőrben, a nagyobb számban lévő pigmentsejtek és a felhám vastagodása miatt, ilyenkor tehát tovább tudunk a napon leégés nélkül tartózkodni, azonban fényvédő krémeket ilyenkor is használnunk kell. Ma már számtalan napozás utáni termék is létezik, melyek nemcsak ápolnak, de fenntartják vagy fokozzák a barnaságot. Utazás előtt érdemes ellenőrizni a lejárati dátumot, illetve a krémeket hűvös, fénytől védett helyen tárolni!

3 jó tanács 1. A strand az a hely, ahová nem ciki smink nélkül menni. Sőt, a napozás előtt érdemes alaposan megtisztítani az arcbőrünket és a dekoltázsunkat is, majd fényvédőt használni, hogy megfelelő biztonságban legyél. 2. Egy nyári kalap és a napszemüveg elengedhetetlen kellékei a nyárnak. Nem csupán stílusos kiegészítők, de érdemes többet áldozni egy megfelelő UV szűrővel ellátott szemüvegre, mely biztosan megvédi szemed a sugaraktól, a kalap pedig segít, hogy elkerülhesd a napszúrást. 3. A jelszó: víz. Igyunk minél több folyadékot - vizet, cukrozatlan teát -, mert a kánikulában észre sem vesszük, és máris utolér a dehidratáció. Fogyasszunk lédús salátákat, és sok-sok gyümölcsöt, és kerüljük az alkoholtartalmú italokat, melyek csak még jobban kiszárítják a szervezetet.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +17 °C

Nagyrészt felhőtlen, napos, száraz időre van kilátás, ugyanakkor a nyugati, délnyugati határszélen kisebb körzetekben időszakosan több lehet a gomolyfelhő, csapadékra azonban ezekből sem kell számítani. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon és Borsodban olykor erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 26 és 32 fok között várható. Késő estére általában 16 és 26 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.