Kevesebb repülés mentheti meg a bolygót

Kevesebb repülésre biztatják a turistákat a svéd kutatók, akik kifejlesztettek egy olyan online kalkulátort, amellyel egyszerűen kiszámolható a különféle közlekedési eszközök szénkibocsátása egy adott útvonalon. A program már angol nyelven is elérhető.

A légiközlekedésből származó egyre növekvő szén-dioxid-kibocsátás veszélyezteti a párizsi klímaegyezményben megfogalmazott célok elérését, azt, hogy a globális felmelegedés 2 Celsius-fok alatt maradjon. A klímaváltozás okairól itt olvashat!

A svédek repülési szokásainak a klímára gyakorolt hatását vizsgálta egy tudóscsoport. Mint kiderült, a nemzet számlájára állampolgáronként egy tonnányi a szén-dioxid-kibocsátás írható. Ez ötszöröse a globális átlagnak, és nagyjából azonos a svédek autóhasználatából eredő teljes szén-dioxid-kibocsátással.

A svéd kutatók az 1990 és 2017 közötti adatokat elemezve mutatták ki a drámai növekedést a légiközlekedésben . Az észak-európai országból induló nemzetközi járatok száma megduplázódott, így az egy emberre jutó utazások száma 0,5-ről 1-re emelkedett 2017-ben. Az utazások átlagos távolsága 2700 kilométer, ami a Stockholm-Madrid távolságnak felel meg.

repülő, repülés, szén-dioxid-kibocsátás, károsanyag-kibocsátás, Föld, klímaváltozás, globális felmelegedés
A légiközlekedés is jelentősen hozzájárul a felmelegedés felgyorsulásához. Fotó: 123rf

Kiszámolhatjuk az utazások szénlábnyomát

A különféle közlekedési módok szénlábnyomát számolhatjuk ki azzal a kalkulátorral, amelyet a Chalmers Műszaki Egyetem kutatói alkottak meg. A travelandclimate.org honlapon az útvonalat és a közlekedők számát megadva lehet kiszámolni a tervezett utazás környezeti hatását. A kalkulátor szerint, ha két ember Londonból Barcelonába utazik, akkor vonattal vagy busszal 130 kilogramm, személygépkocsival 244 kilogramm, repülővel pedig 371 kilogramm a szén-dioxid-kibocsátás mértéke. A honlap svéd verziója már egy éve létezik, bemutatása óta mintegy 50 ezren keresték fel. A napokban pedig az angol változat is elindult.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Általában derült lesz az ég, de a Dunántúlon délnyugat felől növekszik a felhőzet. Nyugaton, délnyugaton előfordulhatnak erősen felhős vagy borult körzetek, időszakok, arrafelé hajnaltól kisebb csapadék is kialakulhat, néhol akár átmeneti lefagyás sem kizárt. Az ország túlnyomó részén viszont száraz marad az idő. Helyenként párássá válhat a levegő, főleg az Alföldön foltokban köd is képződhet. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6 és 0 fok között alakul, de a fagyzugokban alacsonyabb, míg a magasabban fekvő helyeken, vízpartok mentén, illetve a felhősebb tájakon egy-két fokkal magasabb értékeket is mérhetünk. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!