Humánmeteo: hidegfront jön pénteken

Pénteken napközben gyenge hidegfront éri el hazánkat, amely ugyan okozhat panaszokat, de pozitív hatásokkal is számolhatunk.

Pénteken a déli, kora délutáni órákban északnyugat felől hidegfront éri el hazánkat, ami többfelé véget vet a nyirkos időnek. Aki a hidegfrontra érzékenyek körébe tartozik, fejfájásra, a szelesebb kisalföldi tájakon erősebb fejfájásra, emellett pedig enyhébb görcsös panaszokra is számíthat. Ajánlott napközben 2-3 csésze borsmentateát meginni, illetve fogyasszon diófélét, mandulát, és tojásból készült ételeket. A szívbetegek igyekezzenek kerülni a megterhelő feladatokat és a szabad idejüket pihenéssel tölteni, illetve próbálják meg tudatosan elkerülni a felesleges stresszel járó helyzeteket is.

téli út
Hidegfront teszi tisztábbá a levegőt. Javulnak a refelexek, csökken a reakcióidő

A tartós fényhiány miatt továbbra is levertebb, fásultabbak lehetünk a megszokottnál, illetve indokolatlan álmosságérzet is jelentkezhet. A nagyon rövid napos időszakokat is érdemes kihasználni, hiszen a teljesítőképességet és a hangulatot is javíthatja a napfény. Az immunrendszer erősítésére érdemes hideg áztatással készített csipkebogyóteát fogyasztani magas C-vitamintartalma miatt.

A frontnak pozitív hatásait is lehetnek, hiszen a szél nyugaton átmenetileg kisöpri a megülepedett, nyirkos levegőt. A légszennyezettség inkább már csak a szélvédett hegyvidéki völgyekben lehet magas, de a nap végére, illetve főként szombattól ott is javulásra van kilátás.

A közlekedést reggel még többfelé nehezíthetik ködfoltok, majd esőtől, illetve néhol ónos esőtől is nedvessé válhat az útburkolat. A megerősödő szél miatt északnyugaton csökken a járművek menetstabilitása. Jó hír, hogy napközben javulnak a reflexek , csökken a reakcióidő.

Forrás: meteoklinika.hu

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Alapvetően derült, csapadékmentes idő lesz. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!