Háromból két dohányos a cigi miatt hal meg

A dohányosok nagy része ragaszkodik káros szokásához, annak ellenére, hogy ez valószínűleg az életébe is kerülhet. Ezt állítja legalábbis egy új tanulmány.

A nagyszabású, mintegy 200 ezer ember bevonásával készült ausztrál kutatás szerint háromból két dohányos a cigaretta miatt hal majd meg.

"Azt tudtuk eddig is, hogy a cigarettázás káros, de most közvetlen, független szakemberek által talált bizonyíték is van ezekre a felkavaró kutatási eredményekre" - mondta Emily Banks professzor, a tanulmány vezető szerzője, az Australian National University kutatója.

Vajon mennyi pénzt költ dohányárura? És utánaszámolt már, hogy ebből a pénzből mi minden másra is futotta volna? Kattintson, és kiderül az igazság! "Bár Ausztráliában viszonylag kevesen dohányoznak, a népességnek mindössze 13 százaléka, ezeknek az embereknek a kétharmada szinte biztosan ezen szokása miatt hal meg idejekorán (a nem dohányzókkal összehasonlítva). Aki cigarettázik, mintegy tíz évvel rövidebb ideig él, mint az, aki nem hódol ennek a káros szenvedélynek."

A korábbi elképzelések szerint a dohányosok mintegy fele hal meg a cigarettával összefüggő betegségek (például tüdő- vagy nyelőcsőrák) miatt, de nemrég végzett, egymástól független kutatások úgy találták, hogy ezek a számok jóval magasabbak lehetnek.

Napi néhány szál cigaretta évekkel rövidíti meg az életet

A jelenlegi kutatásban 200 ezer férfi és nő vett részt, akiket négy éven keresztül követtek, és ez idő alatt több vizsgálatot is végeztek velük. Úgy találták, hogy a nem dohányzókkal összehasonlítva , aki naponta 10 szál cigarettát szív, megduplázza a korai halálozás kockázatát, míg aki egy dobozzal, annál a rizikó már a négy-, ötszörösére nő.

"A magasabb cigarettaárak bizonyulnak a leghatékonyabb módszernek a dohányzás visszaszorításában" - mondta Kerry Doyle, az NSW Heart Foundation nevű szervezet elnöke, aki üdvözölte az ausztrál kormány szigorú lépéseit. Ausztráliában a cigarettára kivetett adó igen magas, a dohánytermékek csomagolása pedig nagyon egyszerű. A dohányzás összefüggésben áll például a érszűkület rizikójának növekedésével, ezért minél több akadály áll az emberek és a dohányzás között, annál jobb.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A gomolyfelhők feloszlását követően túlnyomóan derült lesz az ég, de hajnalra foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!