Ezért kapja el kevesebb gyerek a koronavírust?

Egy friss kutatás arra az eredményre jutott, hogy a gyerekek orrában kevesebb olyan receptor található, amin keresztül a SARS-CoV-2 vírus be tud jutni a szervezetükbe.

Az új koronavírus-járvány kapcsán korán kiderült, hogy a gyerekek jóval ellenállóbbak a fertőzéssel szemben: kisebb eséllyel kapják el a SARS-CoV-2 nevű vírust, illetve kevésbé súlyos lefolyású a betegség náluk, gyakran pedig tünetmentes hordozók. A New York-i Mount Sinai Kórház Icahn Orvosi Egyetem tudósai ennek okát vizsgálták.

Rossz anya vagyok, amiért home office mellett bölcsibe viszem a gyerekemet? Rengeteg olyan család van, ahol a gyerekek a járvány miatti veszélyhelyzet kihirdetése óta bölcsődei, óvodai ügyeletbe járnak, mert a szülők munkájuk jellegéből nem tudnak otthon maradni velük. Nálunk nem ez a helyzet, a férjem és én is lehetőséget kaptunk a távmunkára. Két hónap után - mikor kibővítették a bölcsis ügyeletet - mégis az elsők között jelentkeztünk, hogy vinnénk a kétéves lányunkat, ezért a döntésünkért pedig kaptunk hideget-meleget is. Kitalálható, melyikből volt több. Szerkesztőnk személyes beszámolóját ide kattintva olvashatja el.

Kutatásuk során arra jutottak, hogy a jelenség mögött az orrban található ACE2 enzimek száma állhat. Ezt a molekulát úgy kell elképzelni, mint egyfajta ajtót, ami utat enged a vírusnak a szervezetbe, vagyis minél több van belőle az orr belsejében, annál fogékonyabb valaki a fertőzésre. Korábban egyébként ezzel az enzimmel magyarázták azt is, hogy miért veszélyesebb a koronavírus a férfiakra .

A gyerekek orra szó szerint kevésbé fogékonyabb a fertőzésre. Fotó: Getty Images
A gyerekek orra szó szerint kevésbé fogékonyabb a fertőzésre. Fotó: Getty Images

Több mint 300, 4-60 éves kor közötti ember orrjáratából vettek mintát. Az eredmények pedig azt mutatták, hogy az idősebbek orrában több aktív receptor, vagyis ACE2 enzim található, a 10 év alatti gyerekeknél pedig a legkevesebb. "Az ACE2 alacsonyabb szintje megmagyarázhatja, hogy a gyermekek körében miért nem okoz olyan súlyos panaszokat a COVID-19 " - írták a Journal of the American Medical Association című folyóiratban.

A publikációban kiemelték, hogy kutatásuk során kizárólag az orrjárat első felében található receptorokat vették számba, mert ezek a koronavírus elsődleges "belépési pontjai". A szervezet más részeiben található receptoroknak akár éppen ellenkező hatásuk is lehet.

Biztató eredményeket adott egy dél-koreai kutatás, miszerint az újrafertőződött koronavírusos-betegek nem adják tovább a vírust. Részleteket az nlc.hu cikkében olvashat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Azonnali, tartós és pusztító fájdalom: a legmérgezőbb emlős horror csípést okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: -1 °C

Napos idő várható szétterülő gomolyfelhőkkel, emellett északkelet felől vastagabb felhőzet érkezik. Csapadék nem valószínű. Az északkeleti, északi szelet élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 16 és 19 fok között várható. Késő estére 6 és 12 fok közé hűl le a levegő. Frontmentes időre számíthatunk, ugyanakkor a gyors napközbeni melegedés sokaknál kiválthat kellemetlen panaszokat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!
kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.