Ez történik, ha villám csap belénk

Villámcsapás indirekt módon is érhet minket: ha például olyan vasat fogunk, amelybe villám csapott, esetleg a talajon keresztül ér a feszültség. Milyen tünetei vannak a villámcsapásnak, hogyan kezelhetjük? Betegségek A-Z-ig rovatunkban erre is választ talál.

A villámcsapás lehet direkt és indirekt is. Előbbi azt jelenti, hogy valakibe konkrétan belecsap a villám, míg az utóbbi azt, amikor valakin átvezetődik az áram, mert például egy olyan vasat fog, amelybe villám csap, esetleg a talajon keresztül éri a feszültség. Ezek az energiák ugyanis képesek akár a levegőn, mint szigetelő rétegen keresztül is áthatolni.

A villámcsapás tünetei, kórlefolyása

Teljesen változó, hogy maga a villámcsapás hol éri a testet, de jellemzően a kiálló területeken. Az indirekt villámcsapás, ugyan nagyon ritkán, de lehet annyira enyhe, hogy különösebb tüneteket nem is okoz, vagy ha igen, akkor is előfordul, hogy valaki olyan felelőtlen, hogy nem fordul miattuk orvoshoz. Pedig ez fontos lenne, mert például szívritmuszavar akár a későbbiekben is kialakulhat egy korábbi villámcsapás miatt.

Egy korábbi villámcsapás is okozhat szívritmuszavart

A villámcsapás legtöbbször súlyos, életveszélyes állapotot okoz. Ennek hátterében az áll, hogy elektromos hatása keringésleállást idézhet elő, míg biológiai hatása és hőhatása a szövetek elhalását, megégését eredményezheti. Súlyos esetben a keringés azonnal leáll.

Tudjon meg mindent a villámcsapás tüneteiről, kezeléséről, kattintson Villámcsapás szócikkére!

Kicsi az esély rá, hogy egy nyári vihar során villám csapjon belénk, nem árt tisztában lenni azzal, mit tehetünk annak érdekében, hogy még jobban lecsökkentsük a kockázatot.

  • Vihar esetén ne hagyjuk el otthonunkat, ha pedig a szabadban ér minket, azonnal keressünk menedéket: lehetőleg szigetelt, vízzel, villannyal ellátott házat, de egy nem nyitható tetejű autó is megteszi.
  • A házon belül zárjunk el minden elektromos berendezést és maradjunk tőlük távol, ugyanígy tegyünk a kandallóval is.
  • Mobil, vagy vezeték nélküli telefont használjunk a vezetékes helyett.
  • Kerüljük a vízzel való érintkezést.
  • Minden fém tárgytól maradjunk távol.
  • Az utolsó villámlás után még várjunk fél órát, amíg visszatérünk a normál tevékenységünkhöz.
  • ITT MEGOSZTHATOD:

    Ajánlott videó

    Heti top cikkek

    fogyás
    27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
    mellékhatások
    Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
    magnézium
    Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
    A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
    Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
    Orvosmeteorológia
    Fronthatás: Nincs front
    Maximum: +22 °C
    Minimum: +6 °C

    Gomolyfelhős, napos idő várható, a gomolyfelhők szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okoznak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

    Partnerünk a

    Töltsd ki kvízünket!

    kvíz
    Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
    kvíz
    Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!