Ennyi vírus okozhat világjárványt

A természet védelme nélkül a koronavírus-járványnál is több halálos áldozatot szedhetnek a jövőbeni pandémiák.

Gyakrabban fognak felbukkanni, gyorsabban fognak terjedni és a koronavírus -világjárványnál is több halálos áldozatot fognak szedni a jövőbeni pandémiák, ha határozott intézkedésekkel nem vetnek gátat a természetes környezet megsemmisítésének, amely segíti a vírusok átugrását a vadvilágról az emberre - figyelmeztetnek ENSZ-szakértők csütörtökön közzétett tanulmányukban. A világszervezet Biodiverzitási és Ökoszisztéma-szolgáltatási Kormányközi Tudományos Testülete (IPBES) által a biodiverzitásról és a világjárványokról készített jelentés szerint a trópusi erdők és más gazdag ökoszisztémák védelme érdekében tett lépések segítik lelassítani a klímaváltozást, megvédeni az állat-, madár- és növényfajokat, egyben megelőzhetik a világjárványokat.

A COVID-19 a hatodik világjárvány az 1918-as spanyolnátha óta, és valamennyit az emberi tevékenység idézte elő. Fotó: Getty Images
A COVID-19 a hatodik világjárvány az 1918-as spanyolnátha óta. Fotó: Getty Images

A Peter Daszak zoológus vezette 22 fős szakértői csoport becslése szerint akár 850 ezer olyan vírus is létezhet a természetben, amely képes lehet megfertőzni az embert is, és a világjárványok "egzisztenciális veszélyt" jelentenek az emberiségre. Mint rámutatnak, a COVID-19 a hatodik világjárvány az 1918-as spanyolnátha óta, és valamennyit az emberi tevékenység idézte elő. Ezen tevékenységek között van az erdőirtás , a mezőgazdasági terjeszkedés, a vadállatkereskedelem és -fogyasztás, amelyek révén egyre szorosabb kapcsolatba kerül az ember a vadállatokkal és az általuk hordozott betegségekkel.

Ezt tanulhatjuk a spanyolnátha második hullámából Az első világháborút követő spanyolnátha három hullámban söpört végig Európán, emberek tízmillióinak életét követelve. A három közül a második hullám volt a legsúlyosabb, néhány tanulságot pedig most, a koronavírus-járvány idején is levonhatunk belőle. Kattintson a részletekért.

A megelőzés századannyiba kerülne, mint a járvány

A megjelenő betegségek - köztük az ebola, a zikavírus és a HIV/AIDS - zoonikusak , azaz állati eredetűek, ami azt jelenti, hogy már azelőtt terjedtek az állatvilágban, hogy átugrottak volna az emberre. A kutatók arra hívják fel a figyelmet, hogy minden évben átlagosan öt új betegség bukkan fel az emberekben, amelyekből bármelyik világjárványt okozhat.

A természet állapotáról tavaly közzétett jelentésükben az IPBES kutatói megállapították, hogy a Föld háromnegyedén a talaj súlyosan károsodott az emberi tevékenység miatt. A bolygó szárazföldjeinek egyharmada és édesvizeinek háromnegyede mezőgazdasági művelés alatt áll, és az emberiség erőforrás-felhasználása 80 százalékkal ugrott meg három évtized alatt. A szakértők felhívják a figyelmet arra is, hogy becsléseik szerint a koronavírus-járvány csak júliusig mintegy 8-16 billió dollárjába kerülhetett a világgazdaságnak , és csak az Egyesült Államokban ez 16 billió dollárra emelkedhet a következő év végére. Egy világjárvány megelőzése századannyiba kerül, mint a vele való megbirkózás - hangsúlyozzák a jelentésben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi. Emellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 7 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.