Csak így repülhet a világ legmagasabb nője

Hordágyon viszik fel a repülőre, és az egész utat fekve kell töltenie.

A repülés egy valóra vált álom. Sokáig azt hittem, ez számomra lehetetlen. Az, hogy mégis repülhettem, egy valóra vált álom. Gyönyörűek odafentről a felhők…

Rumeysa Gelgihas 215 cm magas, így jelenleg ő viseli a világ legmagasabb nője címet. A Guinness-rekorder nemrégiben repülőgépen utazott, ami rendkívül megterhelő volt számára, de így is nagyon élvezte – írta meg a Mirror.

A török webfejlesztő, Rumeysa Gelgihas Weaver-szindrómával – a csontok túlnövekedésével járó ritka genetikai rendellenességgel – él, ami sok mindenben akadályozza. Ennek ellenére a 27 éves fiatal nő eltökélt szándéka, hogy állapota ne akadályozza a teljes élet megélésében. Most például egy londoni utat vállalt be úgy, hogy a repülőgépre hordágyon kellett őt betenni, az utazás ideje alatt pedig végig fekve kellett maradnia. Az erről készült videó hamar elterjedt a neten és már 10 millióan látták. Rumeysa egyébként most repülhetett második alkalommal, először azonban a légitársaságnak ki kellett vennie hat ülést, hogy kényelmesen elférhessen. 

Gerincbetegsége miatt Rumeysa nem tud hosszú ideig ülni, és sokszor le kell feküdnie, hogy enyhítse a hátára nehezedő nyomást. Az egyetlen lehetősége tehát az volt, hogy hordágyon utazott, és fekve maradt, amíg Londonba nem értek.

Fizikai korlátaim ellenére imádok utazni. Az energiám 100 százalékos, úgyhogy sok helyre el szeretnék még jutni. Alig várom, hogy új helyeket fedezhessek fel a világ minden táján.

A valaha élt legmagasabb nő a kínai származású Zeng Jinlian volt, akit 1982-ben bekövetkezett halála előtt 246,3 centiméter magasnak mértek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
időskor
A pszichológusok szerint ezt jelenti, ha a 70 felettiek elajándékozzák a tárgyaikat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +11 °C

Az átvonuló hidegfront felhőzete reggel elhagyja a keleti és déli tájakat is. Mögötte ismét napos idő várható felhőátvonulásokkal. Reggelig helyenként még másutt is, napközben viszont már főként az északkeleti harmadban lehet számítani esőre, záporra, illetve egy-egy zivatar is kialakulhat. Az északnyugati szél többfelé megerősödik, néhol viharos széllökések is előfordulhatnak.A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére 10 és 16 fok közé csökken a hőmérséklet. Hétfőn markáns hidegfronti hatás alakítja időjárásunkat, így a frontérzékenyek nehéz napra számíthatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!
kvíz
Mutatunk 10 képet: kitalálod, milyen állatot ábrázol? – Ez a kvíz az igazi állatbarátokat is próbára teszi Felismered az állatokat, ha csak egy-egy apró részletet látsz belőlük? Íme néhány megtévesztő kérdés, csak a legkifinomultabb állatrajongóknak megy a 10/10!