Bíróság előtt a férfi, aki inzulinnal ölte volna meg a családját

Emberölés előkészülete miatt emeltek vádat egy ötvenes éveiben járó férfival szemben, aki elhatározta, hogy megöli volt élettársát és közös gyereküket, és ehhez még cinkostársat is megpróbált felbérelni.

A vádlott közel harminc évig élt élettársi kapcsolatban, amelyből gyermek is született. Ez idő alatt rendszeresen bántalmazta élettársát, aki végül az immár felnőttkorú fiukkal együtt 2021 januárjában elköltözött egy másik faluba. A bántalmazó apa ugyanakkor ezután sem hagyta őket békén: folyamatosan zaklatta és fenyegette családját, 2023 őszén pedig elhatározta, hogy végez velük – olvasható a Somogy Vármegyei Főügyészség szerdán kiadott közleményében.

inzulin
Inzulintúladagolás által ölte volna meg volt élettársát és fiát a Somogy megyei férfi. Fotó: illusztráció, Getty Images

Egyik ismerősén keresztül a vádlott eljutott egy olyan személyhez, akit pénzért bízott meg azzal, hogy segítsen neki végrehajtani a kegyetlen gyilkosságokat. Összesen 300 ezer forintot ajánlott fel azért, hogy bűnsegédje vigye el a nőt és fiát egy olyan helyre, ahol aztán a férfi megölheti őket. A terve az volt, hogy inzulintúladagolással veszi el az áldozatok életét. Végül egy kaposvári áruház parkolójában át is adott 24 500 forint előleget remélt cinkosának, illetve a célpontok azonosításához szükséges információkkal és fényképekkel is ellátta.

Az inzulintúladagolás hipoglikémiás állapotot idézhet elő a vércukorszint drasztikus csökkentése által. Ez eszméletvesztéshez, kómához, súlyos esetben pedig az érintett halálához vezethet.

Minderről azonban tudomást szerzett a nyomozó hatóság. Őrizetbe vették a férfit, a bíróság pedig az ügyészségi indítvány alapján elrendelte a letartóztatását. A főügyészség a Kaposvári Törvényszékre benyújtott vádiratában börtönbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott a kényszerintézkedés hatálya alatt álló vádlottal szemben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Alapvetően derült, csapadékmentes idő lesz. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!