Bele is lehet halni a nitrogénes koktélba

Az egész világot bejárta annak a brit tinilánynak a története, akinek egy rosszul sikerült buli után el kellett távolítani a gyomrát. Folyékony nitrogént nyelt le, pedig csak egy divatos koktélt rendelt.

Gaby Scanlon a születésnapját egy lancasteri bárban ünnepelte, ahol egy igen divatos koktélt választott magának: a meglehetősen drága italhoz alkoholt - valamilyen likőrt - és folyékony nitrogént kevernek össze. Mivel a folyékony nitrogén nagyon gyorsan párolog, látványos "füstölgő" hatást lehet elérni vele. Az ital elfogyasztása után Scanlon igen heves gyomorfájdalmakra és fulladásra panaszkodott, ezért kórházba szállították. Ott megállapították, hogy perforált a gyomra, amit egy életmentő műtét során el is kellett távolítani.

A -196 Celsius fokos folyékony nitrogén látványossá teszi az ételeket és italokat, de csak megfelelő előkészítés és elővigyázatosság mellett szabad alkalmazni. Az általunk megkérdezett szakember szerint ezt minden bizonnyal elmulasztották, mert a gyorsan párolgó nitrogénnek nem lett volna szabad a gyomorba kerülni: vagy túl nagy mennyiséget tettek az italhoz, vagy nem vártak eleget a felszolgálásával. "Ha még folyékony volt a nitrogén a pohárban, amikor megitta a hölgy, a párolgás a torkában és gyomrában folytatódott. A szövetek szinte azonnal elfagynak és a gyomor fala elveszíti a rugalmasságát, ellenálló képességét. Így a gyomorsav rövid idő alatt kimarhatja. A belső szervek nyomása is megváltozik" - mondta.

A folyékony nitrogén könnyen okozhat fagyási sérüléseket, illetve sejtelhalást - bizonyos esetekben erre is használják az orvostudományban, például szemölcsök lefagyasztására. A gázállapotú nitrogén lényegében ártalmatlan.

Bár a brit és amerikai hatóságok figyelmeztették a fiatalokat a nitrogénes italok veszélyeire, több étterem és bár szerint megfelelő elővigyázatosság mellett továbbra is biztonságos a folyékony nitrogén használata.

Gyomor nélkül élni?

Teljes gyomoreltávolítás, azaz gasztrektómia során a nyelőcsövet a vékonybéllel kötik össze. Az emésztés képessége (ha nem is teljes egészében) megmarad, de a műtéten átesettnek meg kell változtatnia az étrendjét, étrend-kiegészítőket kell szednie, és arra is ügyelnie kell, hogy egyszerre csak kis mennyiségeket egyen.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Alapvetően derült, csapadékmentes idő lesz. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!