A kísérletben cseh és szlovák kutatók nem roma fiatalok agresszivitását vizsgálták tudósok. Alaphelyzetben a résztvevők nem diszkrimináltak, nagyjából ugyanolyan mértékben bántották roma és nem roma társaikat. Ha azonban látták, hogy egy társuk bántja a másikat, ez sokkal inkább felbátorította őket a romákkal, mint a nem romákkal szembeni agresszióra - írja a Defacto blog.
A tanulmány szerzői a "pusztítás öröme" nevű játékkal mérték nem roma résztvevők agresszív viselkedésre való hajlamát. Ebben a játékban a résztvevőnek el kell döntenie, hogy nyereményéből fizet-e 20 centet, hogy játékostársa nyereményét 1 euróval csökkentse - miközben játékostársa egy ugyanilyen döntést hoz vele szemben. Ez a játékostárs egy távoli iskola tanulója volt, de a lehetséges társak névsora alapján a döntéshozó valószínűsíteni tudta, hogy romával vagy nem romával van-e dolga. A kísérleti alanyok valódi kárt okozhattak társuknak (és maguknak is, de kisebb mértékben).
A játékosok egy része előzetes külső befolyás nélkül hozott döntést. Másoknak viszont a döntés előtt megmutatták, hogy hasonló helyzetben hogyan döntött egy saját iskolatársuk. A mellékelt ábra azt mutatja, hogy a fiatalok hány százaléka ártott az áldozatnak különböző helyzetekben.
Az első két oszlop valamennyire jó hírt tükröz az emberi természettel kapcsolatban. Azok a résztvevők, akik nem láttak példát maguk előtt, a romáknak 42 százalékban ártottak, míg a nem romáknak 47 százalékban - tehát nem okoztak nagyobb arányban kárt a romáknak. (A két szám közötti különbség a hibahatáron belül van.) Talán meglepő, hogy az emberek maguktól nem diszkriminálnak, de más tudósok is hasonló eredményre jutottak kenyai alanyokat vizsgálva.
Mi történt, ha a diák megfigyelte egy iskolatársa döntését ? Ha a megfigyelt játékos nem okozott kárt, akkor a döntéshozók követték a jó példát, és mind a romáknak (19 százalék), mind nem romáknak (23 százalék) jóval kevesebb kárt okoztak. Ugyanakkor, ha a játékos azt látta, hogy társa mást bánt, ő maga is hajlamosabbá vált rá. Ráadásul drámai különbség mutatkozott attól függően, hogy az áldozat roma volt-e vagy sem. Az utolsó két oszlop a rossz példa ragadósságát mutatja: a kísérleti alanyok 77 százalékban a károkozás mellett döntöttek a roma áldozatokkal szemben, míg ez az arány a nem-romákkal szemben csak 51 százalék volt, amely alig magasabb, mint a külső hatás nélkül, az egyedül döntő résztvevők esetében.
A kutatók szerint ez a fajta etnikai alapú diszkrimináció kizárólag a károkozással összefüggésben jelentkezik. A játékosok utánozzák egymás viselkedését más helyzetekben is, de nem tesznek különbséget aszerint, hogy a tetteik romákra vagy nem romákra lesznek hatással, ha a tét nem a károkozás, vagy ha a példa nem negatív.
Ezek az eredmények arra vallanak, hogy a tőlünk eltérő emberek iránti agresszió hasonlóan terjed a fertőzésekhez: magától nem igazán kezdi el az ember, viszont ha egyszer elkezdődik, akkor egy addig békés társadalmi csoporton belül is képes pillanatok alatt elharapódzni.
A jelenségnek két magyarázata lehet. Egyrészt, az emberek talán csak azért lesznek kirekesztőek, mert mások is ezt teszik, és úgy vélik, hogy ez a társadalmi norma. A másik lehetőség az, hogy a kirekesztésre való hajlam végig megvan, a társadalmi szabályok pedig csak féken tartják azt az emberben, egészen addig, míg nem látják, hogy az mások által is elfogadottá válik.
Mindkét magyarázat indokolja, hogy sok állam olyan jogi gyakorlatot alkalmaz, amely az etnikai alapú erőszakot jobban bünteti. Az etnikai erőszaknak ugyanis - immáron kísérlettel bizonyítottan - veszélyesebb következményei lehetnek a társadalom többi tagjára.
Forrás: Defacto.io
