Az Y generáció a legkövérebb nemzedék

Az Y generáció válhat az eddig feljegyzett legtúlsúlyosabb nemzedékké Nagy-Britanniában - figyelmeztetnek a brit egészségügyi szakértők.

Tízből heten túlsúlyosak

A lakosságra vonatkozó adatok szerint az 1980-as évek eleje és az 1990-es évek közepe közötti időszakban született britek közül minden tízből legalább heten túlsúlyosak lesznek mire elérik a középkort - írta a BBC News. Összehasonlításképpen a szakemberek rámutattak, hogy a baby boomerek (1946-1964) nagyjából fele volt kövér ennyi idősen .

Európa legkövérebb nemzete a magyar 2017. szeptember 12-én számoltunk be róla, hogy az OECD 2016-os felmérése szerint a magyar Európa legkövérebb nemzete: a lakosság 30 százaléka túlsúlyos . Az adatok szerint már gyermekkorban sem állunk túl jól ezen a téren, hiszen életkortól függően gyermekeink 20-25 százaléka túlsúlyos vagy elhízott. A magyarok nem állnak egyedül a problémával. Világviszonylatban manapság 110 millióra becsülik a túlsúlyos gyermekek (2-19 évesek) számát, ráadásul ma már kétszer annyian vannak, mint 1980-ban voltak.

Az Y generáció lesz a legkövérebb nemzedék, túlsúly, dagadt, elhízás rák dohányzás cigizés túlsúly Y generáció
Az Y generáció lesz a legkövérebb nemzedék

Az elemzést végző Cancer Research UK brit rákkutató intézet szerint a felnőttkori túlsúly a rák tizenhárom típusával, köztük a mell-, a bél- és a veserákkal van összefüggésben. Ezen összefüggésről azonban a brit lakosság mindössze 15 százaléka tud.

Gyorsan nő az elhízottak aránya Nagy-Britannia jelenleg Nyugat-Európa legelhízottabb nemzete, és az elhízottak aránya gyorsabban nő a szigetországban, mint bármely másik fejlett államban. Az elhízottsági mutatók 1993-ban még 15, 2015-ben azonban már 27 százalékot mutattak. Három évvel ezelőtt az 55-64 éves korosztályban volt a legmagasabb az elhízottak aránya, ám a szakértők szerint a fiatalabb nemzedékek jó úton haladnak afelé, hogy új csúcsot állítsanak fel.

Baj, ha a túlsúlyosság normává válik

A Cancer Research UK célja, hogy növelje a brit lakosság tudatosságát az elhízottsággal együtt járó egészségi kockázatokkal szemben. "A zsírtöbblet nem csak úgy ül ott egy helyben, hanem üzeneteket küldözget az egész testbe, ami árthat a sejteknek" - húzta alá Linda Bauld, a szervezet szóvivője.

"Ez a károsító hatás felhalmozódhat az idő múlásával, úgy növelve a rák kockázatát, mint ahogy a dohányzás okozta ártalmak növelik azt" - tette hozzá a professzor. "Fennáll a veszélye annak, hogy a túlsúlyosság normává válik, hiszen sok ember egyszerűen magán sem veszi észre, hogy elhízott, és gyakran a saját gyermekein sem észleli a túlsúly jeleit " - mondta Russell Viner, a brit Gyermekgyógyászati és Gyermekegészségügyi Királyi Kollégium tagja.

"A rák és a dohányzás kapcsolatának tudatosítása nyomán drasztikusan csökkent a dohányosok száma a brit fiatalok körében" - jegyezte meg a szakember, hozzátéve, hogy ugyanilyen tudatosságot kell elérni az elhízottság veszélyeivel szemben is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

A párásság valamint a ködfoltok feloszlását követően derült vagy fátyolfelhős, napos, száraz időben lesz részünk. Főként Borsodban és az Alföldön délelőtt megélénkül az északkeleti szél.Kora délután 8 és 12 fok között alakul a hőmérséklet. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!