Anonim alkoholista csoportok – íme az elérhetőségek országosan

Ha már megszületett az elhatározás, mutatjuk, hová fordulhatsz segítségért.

Az Anonim Alkoholisták az Egyesült Államokban alapított, világszerte elterjedt szervezet, amely a sorstársak bevonásával segíti az érintetteket a leszokásban. Magyarországon is számos csoporthoz lehet csatlakozni, amelyek egy felépülési programmal segítenek megszabadulni a káros szenvedélytől. Ráadásul már nem csak maguk az alkoholfüggők, hanem családtagjaik, barátaik is részt vehetnek a programban. 

"Az Anonim Alkoholisták olyan emberek közössége, akik megosztják egymással tapasztalataikat, erejüket és reményüket azért, hogy megoldhassák közös problémájukat és segíthessenek másoknak felépülni az alkoholizmusból" – írja honlapján a szervezet.

Sötét és kétségbeejtő úton mentünk végig, mire rájöttünk, hogy saját erőnk és akaratunk nem tud józanul tartani minket

– fogalmaznak.

Hazai A.A. csoportok

A budapesti gyűlések helyszínei gyakorlatilag az egész fővárost lefedik, így akármelyik kerületben is laksz, találhatsz a lakóhelyedhez közeli helyszínt. Az elérhetőségeket ide kattintva találhatod meg. A fővárosi mellett az ország számos más pontján szerveznek A.A. csoportgyűléseket Ajkától Zalaegerszegig. Ezen felül 7 határon túli magyar nyelvű csoport is működik, sőt, online gyűlésekhez is van lehetőség csatlakozni.  

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Általában kissé felhős, száraz idő várható, de a Dunántúlon lehetnek felhősebb körzetek is - elsősorban a nyugati megyékben. Gyenge vagy mérsékelt lesz a légáramlás. Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!