A toxikus pozitivitás figyelmeztető jelei

Mindenki szereti, ha optimista emberek veszik körül, hiszen hozzáállásuk lelkesítően, felemelően hathat, és segíthet könnyebben túllendülni a nehézségeken. A pozitivitást is túlzásba lehet azonban vinni. Hogyan ismerjük fel, hogy valaki ebbe a hibába esett?

Toxikus pozitivitásról akkor beszélhetünk, ha az illető mindennek csak és kizárólag a jó oldalát nézi, miközben a negatívumokról tudomást sem hajlandó venni, elbagatellizálja azokat. Az az elképzelés él benne, hogy így boldogabb lehet az élete, pedig ez nem igaz: bár értelemszerűen nem kell belesüppednünk a gondokba, rossz élményekbe, nem szabad figyelmen kívül hagynunk azokat, hiszen sokat tanulhatunk, fejlődhetünk általuk.

A toxikus pozitivitás káros viselkedésforma.
A toxikus pozitivitás káros viselkedésforma. Fotó: Getty Images

Látszólag "érinthetetlenek"

Viszonylag könnyű felismerni, kiből "árad" mérgező pozitivitás - persze, csak akkor, ha tudjuk, milyen jelekre figyeljünk. Az érintettek például gyakran arra használják optimizmusukat, hogy az egójukat táplálják - írja a toxikus pozitivitásról szóló cikkében Seth J. Gillihan klinikai szakpszichológus. Úgy tesznek, mintha őket nem érintenék azok a problémák, szorongások, amik másokat kínoznak. De ez csak a látszat: saját bizonytalanságukat, negativitásukat szeretnék palástolni a mérgező pozitivitással. A folyamatos vidámsággal és hárítással falat építenek maguk köré, nehogy bárki is meglássa, valójában mi megy végbe bennük. Pont ezért a toxikus pozitivitásnak megvan az a "képessége", hogy gátat szab a szorosabb kapcsolatok kialakulásának. Lehetetlen ugyanis igazán megismerni az érintettet, és olyan hús-vér emberként gondolni rá, aki időnként nehéz helyzetbe kerül, és emiatt különféle érzelmek - például fáradtság, idegesség - hullámoznak benne.

A toxikus pozitivitás hatására az érintett énközpontú lesz, és tagadja, helyteleníti mások érzéseit. A pozitivitás csak akkor pozitív, amikor valamennyire illeszkedik a helyzethez: egy születésnapi bulin vagy egy esküvőn például belefér a nevetés, de egy temetésen már nem. Ott együttérzésre, támogatásra, elfogadásra van szükség, amire az ilyen emberek nem képesek. Ráadásul nemcsak mások negatív érzéseinek tagadása jellemző rájuk, hanem az is, hogy egyszerűen félresöprik azokat. Nem számít, miért szomorú, csalódott, dühös valaki, ők mindig az élet napos oldalát nézik. Ez valamilyen szinten még normális reakció is: természetes, hogy kényelmetlenül érezzük magunkat, ha a másik kellemetlen dolgokat mond, és jobbá akarjuk tenni a helyzetet. Nem biztos azonban, hogy az a megoldás, ha homokba dugjuk a fejünket, és nem veszünk tudomást a nehézségekről.

Passzív-agresszívak is lehetnek

Ezek a mondatok leplezik le a passzív-agresszív viselkedést - részletek itt .

Passzív-agresszivitással is járhat a toxikus pozitivitás. Az érintettek sokakkal azért kedvesek, hogy közben másokba belerúghassanak. A közösségi médiában ez gyakran tetten érhető: vannak, akik azért posztolnak tökéletesen boldog képeket, hogy a volt kedvesüket megbántsák. Mondanunk sem kell, hogy ez a viselkedés nemcsak annak mérgező, aki kapja, hanem annak is, aki adja, hiszen csak tovább erősíti a benne lévő rosszindulatot, elégedetlenséget.

Jellemző lehet az is, hogy az érintett saját negatív érzéseit is tagadja. Talán, mert arra nevelték, hogy ne engedje át magát azoknak, vagy éppen féljen, szorongjon amiatt, hogy ha nem elég erős, akkor belesüpped a rosszba. Ez megint csak nehezíti a mély kapcsolatok kialakítását, hiszen a kötődéshez elengedhetetlen az intimitás, illetve az őszinteség. Nem beszélve arról, hogy ha valaki nem vesz tudomást a negatív érzések létezéséről, akkor nem is tud megszabadulni azoktól.

Mit tehetünk?

A toxikus pozitivitásra sajnos nagyon nehéz felhívni a figyelmet, hiszen a pozitivitást alapvetően jó dolognak tartja mindenki. Ha szóba hozzuk gyanúnkat, esetleg megvádolhatnak minket, hogy ok nélkül vádaskodunk, vagy nem szeretjük, ha mások vidámak. Mégis, amennyiben egy olyan emberrel kapcsolatban vesszük észre ezt a káros viselkedésformát, aki fontos számunkra, érdemes róla nyíltan, ugyanakkor finoman, a másik érzéseire ügyelve beszélni róla az illetővel. Ne akarjuk azonban megváltoztatni őt: sok esetben az érintettek nem is tudnak arról, hogy mi a probléma velük, és mekkora kárt okozhatnak másoknak. Ha önmaguktól nem ismerik fel a helyzetet, és nem akarnak változni, akkor lehet, hogy az a legjobb megoldás, hogy igyekszünk minél kevesebb időt velük tölteni.

Ha úgy érezzük, mi magunk vagyunk érintettek, először is próbáljuk megérteni, esetünkben mi okozhatja a toxikus pozitivitást. Írjunk naplót, vagy beszéljünk gondolatainkról őszintén egy szerettünkkel, ismerősünkkel, esetleg forduljunk szakemberhez, így könnyebb fényt deríteni az összefüggésekre.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
szemproblémák
Apró pöttyöket vagy úszó szálakat látsz a szemed előtt? Ez állhat a háttérben
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: +3 °C

Nagyrészt erősen felhős vagy borult idő valószínű, délelőtt északnyugaton lehet napsütés, majd délután északkelet felől némileg vékonyodik a felhőzet. Elszórtan várható eső, zápor, jégdarazápor, a nyugati határnál az ég is megdörrenhet. Az északi, északkeleti szél többfelé élénk, a nap első felében a Nyugat-Dunántúlon, majd estétől néhol északkeleten erős lehet.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 10 és 15 fok között valószínű, de a tartósan borult vagy csapadékos részeken ennél pár fokkal hűvösebb maradhat az idő. Ma változékony, szeles idő várható záporokkal, miközben az orvosmeteorológiai helyzet viszonylag kedvező marad.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!