A sarkvidékek is tele vannak mérgező anyagokkal

Most először mutattak ki nanoműanyag-szennyezést mindkét sarkvidéken. Ez azt jelzi, hogy az apró szennyező részecskék már az egész Földön elterjedtek.

Már a sarkvidékeken is jelen van a nanoműanyag-szennyezés. "A Déli- és az Északi-sarkvidéken is kimutattunk nanoműanyagokat. Ez azért nagyon fontos fejlemény, mert a nanoműanyagok a mikroműanyagokhoz képest toxikológiailag nagyon aktívak" - ismertette Dusan Materic, az Utrechti Egyetem munkatársa, az új kutatás vezetője. A Grönlandot borító jégből származó minta elemzése kimutatta, hogy a nanoműanyagok legalább 50 éve szennyezik ezt a térséget. Az azonban még a kutatókat is meglepte, hogy a szennyező részecskék negyede járműgumikból származott.

A nanorészecskék nagyon kicsik és könnyűek, és valószínűleg az észak-amerikai és ázsiai városokból fújja őket a szél Grönlandra. Az antarktiszi McMurdo-szoros tengeri jegében talált nanoműanyagokat pedig az óceáni áramlatok szállíthatták a Déli-sarkra.

Grönland, műanyagszennyezés, mikroműanyag, nanoműanyag
Kilátás Kelet-Grönlandon. Fotó: Getty Images

A Mount Everest csúcsától az óceánok mélyéig

A műanyagok is a bolygót mérgező vegyi szennyezőanyagok közé tartoznak. A globális vegyi szennyezés pedig már meghaladta az emberiség számára biztonságos határértéket. A szennyező műanyagrészecskéket a Mount Everest csúcsától az óceánok mélyéig már mindenütt megtalálták. Grönlandon 14 méter mélységből vettek mintát a jégből. Ebből a jégmagból az 1965-ig visszanyúló hóesés rétegeit lehet megfigyelni. "Számomra nem az volt a meglepetés, hogy ott nanoműanyagokat mutattunk ki, hanem az, hogy a magban mindenütt ott volt. Vagyis miközben a nanoműanyagot új szennyezőanyagnak tekintik, valójában már évtizedek óta ott van" - magyarázta Dusan Materic.

A vegyi szennyezés túllépte az emberiségnek biztonságos határértéket, és már olyan globális ökoszisztémákat fenyeget, amelyektől az élet függ. Ezért a tudósok a termelés és a károsanyag-kibocsátás korlátozására szólítottak fel.

Az antarktiszi jég megdöbbentő mértékben szennyezett

A sarkvidéki jégben már korábban is találtak mikroműanyagokat. Materic csoportja viszont új módszereket fejlesztett ki a szennyezés észlelésére, így sikerült a sokkal kisebb nanorészecskéket is elemezniük. Korábbi kutatások már felvetették, hogy a gumiabroncsokból származó szennyezés az óceánba kerülő mikroműanyagok egyik fő forrása, az új kutatás pedig igazolta ezt. A tanulmány szerint a grönlandi jégben 13 nanogramm nanoműanyagot találtak milliliterenként, az antarktiszi jégben viszont négyszer többet. Ennek az lehet a magyarázata, hogy a tengeri jég kialakulása koncentrálja a részecskéket.

Grönlandon a nanoműanyagok fele polietilén volt, amelyet eldobható műanyagzacskókhoz és csomagolásokhoz használnak, negyede gumiabroncs-részecske volt, ötöde pedig polietilén-tereftalát (PET), amelyet palackok és ruházati cikkek készítéséhez használnak. Az antarktiszi jégben talált nanoműanyagok fele szintén polietilén volt, a második leggyakoribb műanyagrészecske pedig a polipropilén. A lakott területektől messze fekvő Antarktiszon nem találtak gumiabroncs-részecskéket.

A kutatók arra figyelmeztetnek, hogy a nanoműanyagoknak különböző káros hatásai vannak a szervezetre: a nanoműanyag az emberi szervezetben citotoxicitást (a sejtek mérgezését) és gyulladást is okozhat. Materic szerint a kutatásnak ebben a korai stádiumában még nem lehet komoly következtetéseket levonni, de az eddigi vizsgálatokból úgy tűnik, nagy problémával állunk szemben. Azt, hogy pontosan milyen naggyal, egyelőre nem lehet tudni.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Alapvetően derült, csapadékmentes idő lesz. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!