Megdöbbentően olcsón mehetünk most luxusnyaralásra

Már a koronavírus-járvány is jócskán megtépázta az óceánjáró luxushajókat üzemeltető cégeket, a mostani energiaválság és az elszálló infláció azonban egyre inkább a csőd szélre sodorja ezeket a szolgáltatókat. Kétségbeesett próbálkozásként most drasztikus árcsökkentésekkel igyekeznek talpon maradni.

Az óceánjáró luxushajókat üzemeltető cégek a koronavírus-járvány idején több hónapos szünetre kényszerültek, és az újraindulás sem ment zökkenőmentesen. „A helyzet a járvány elcsendesedésével és a gazdasági válsággal, az üzemanyagárak elszállásával, illetve az infláció feltörésével sem lett sokkal jobb, a cégeknek egyszerűen nem sikerül a hajókat feltölteni vendégekkel, azaz gazdaságosan üzemeltetni” – írta meg a Telex.

luxus, hajózás, utazás, nyaralás, óceánjáró
Megdöbbentően olcsón mehetünk most a luxushajós nyaralásra. Fotó: Getty Images

Drasztikus árcsökkentés volt a szolgáltatóknál

Több nagy hajótársaság drasztikus árcsökkentéssel próbálja menteni a menthetőt. Azt mondják, még olcsó jegyárakkal is jobb járatni a hajókat, mint üresen. A nyári főszezon lefutása után tehát napi mindössze 26 dolláros – 10-12 ezer forintos – jegyekkel próbálják fenntartani az emberek érdeklődését a luxushajós utazások iránt.

Utazni nagyszerű, hiszen új élményeket szerzünk, új ismeretségeket kötünk, új helyeket fedezünk fel. Ráadásul még az egészségünknek is számos módon használunk vele.

Ebben az árban általában az hajós utazás és az ellátás van benne. Az alkoholos italok árai, valamint az adók és járulékok még külön fizetendőek. De még ez is jobban megérheti, mint néhány éjszaka egy luxusszállodában.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél elsősorban az Észak-Alföld térségében élénkül meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.