A tünet, ami elronthatja a hétvégét

Az utazás közben jelentkező hányinger és émelygés könnyen elronthatja a kirándulás örömét. Éppen ezért érdemes számba venni az utazási rosszullét megelőzésének lehetőségeit, mielőtt autóba ülnénk a családdal egy szép napsütéses hétvégén.

Habár gyakran csak tengeri betegségként emlegetik, valójában bármilyen mozgás kiválthat utazási betegséget, avagy kinetózist. A jelenség alapja, hogy a belső fülben lévő egyensúlyszerv eltérő ingereket észlel, mint a szem. Magyarul, az adott jármű mozgásában bekövetkező hirtelen változások nem állnak összhangban azzal, amit látunk. Jó példa erre a hullámzás, amelynek hajóra kifejtett fizikai hatásait más ütemben érzékeljük, mint ahogy a hullámokat érkezni látjuk. Mindez összezavarja szervezetünk egyensúly-érzékelését, így rosszullét lép fel olyan tünetekkel, mint például a kezdeti sápadtság, hideg verejtékezés, esetleg fejfájás, később pedig émelygés és hányinger, rosszabb esetben hányás.

Miért van hányingerünk utazáskor és mit tehetünk ellene?

A tengeri betegség elnevezés abból a szempontból részben helytálló, hogy a probléma valóban hajózás közben lép fel a leggyakrabban, de ugyanígy kiválthatja egy zötykölődős autó-, vonat- vagy repülőút, akárcsak az olyan vidámparki attrakciók, mint a hullámvasút vagy a körhinta, valamint a szórakoztatóipar fejlődésével egyre népszerűbb VR szemüvegek. Az utazási rosszullét kialakulása egyéni érzékenység függvénye is, azaz vannak, akik szinte soha nem élnek át ilyen panaszokat, míg mások számára már egy buszos osztálykirándulás vagy egy nyugodt balatoni hajókázás is gondot okoz. Érdemes azt is megemlíteni, hogy az utazási betegséget tovább súlyosbíthatja, ha a járműben elhasználódott, oxigénben szegény a levegő, illetve ha az érintettek eleve szorongva indulnak el, mert tudják magukról, hogy hajlamosak rosszul lenni utazás közben.

A hányingert csillapító gyógyszerek hasznosak lehetnek az utazási betegség enyhítésében
A hányingert csillapító gyógyszerek hasznosak lehetnek az utazási betegség enyhítésében. Fotó: iStock

Mit tehetünk az utazási betegség ellen?

A kellemetlen panaszok kivédésére többféle módszer is elérhető, ezeket pedig két kategóriába sorolhatjuk. Az első csoport lényegében az utazási rosszullétet kiváltó okok ellensúlyozásáról, illetve a lehetséges tünetekre való tudatos felkészülésről szól. Fontos tehát, hogy utazás előtt kerüljük a fűszeres és zsíros ételeket, megterhelő lakomákat és az alkoholt, ehelyett inkább igyekezzünk valamilyen könnyebb fogást keresni. Menet közben segíthet, ha...

  • a hajón olyan kabint kérünk, amely minél távolabb van a tattól, illetve minél közelebb a vízszinthez;
  • a repülőn olyan ülést kérünk, amely a szárnyak elülső éléhez közel helyezkedik el;
  • a vonaton ablaka mellé és a menetiránynak megfelelően ülünk le;
  • az autóban vagy mi vezetünk, vagy az anyósülésen foglalunk helyet.

A friss levegő és a hányáscsillapító is segít

A szellőztetés általában véve nagyon hasznos, a friss levegő segíthet ugyanis megelőzni a rosszullétet. Már csak ezért sem javasolt az autóban dohányozni, valamint érdemes kerülni az egyéb erős szagokat is, legyen szó akár alkoholról vagy éppen fűszeres ételekről, nassolnivalókról. Utazás közben bátran kémlelhetjük a tájat, és különösen jó, ha valamilyen távoli, akár egy helyben álló objektumra fókuszálunk. Ezzel szemben sem az olvasás, sem az elektromos eszközök használata nem szerencsés egy járműben ülve, amennyiben hajlamosak vagyunk az utazási betegségre.

A felsoroltak mellett a prevenció másik fontos ágát a hányinger kezelésére, illetve a hányás megelőzésére szolgáló gyógyszerek jelentik. A dimenhidrinát egy antihisztamin típusú hatóanyag, amely a hányásközpont ingerlékenységét csökkenti az agyban. Az első tablettát már az utazás megkezdése előtt fél órával be kell venni, a további adagolásra vonatkozóan pedig érdemes háziorvossal vagy gyógyszerésszel egyeztetni. Mivel a hatóanyag enyhén szedatív hatású, ezért álmosságot okozhat mellékhatásként, ugyanakkor hatékonyan képes meggátolni a hányinger és a hányás fellépését.

Szponzorált tartalom. A cikk megjelenését a Daedalon tabletta gyártója, Richter Gedeon Nyrt. támogatta.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra