Kevés a vendég a gyógyfürdőkben

Valószínű, hogy a védettségi igazolvány hiánya tart sokakat otthon.

"Mindenképpen a piacot, illetve a vendégkört szűkíti, hogy csak a védettségi kártya birtokában engedhetjük be a vendégeinket" - mondta el az ATV híradójának Podlovics Péter, a Zalakarosi gyógyfürdő vezérigazgatója. Ők a járványhelyzet javulásával szinte azonnal kinyitottak: először csak a belső medencéket töltötték fel, majd két héttel később a szabadtéri medencéket is megnyitották. Eddigi tapasztalataik azonban azt mutatják, hogy sokan azért nem tudnak menni, mert nincs védettségi kártyájuk.

Koronavírus: el lehet kapni a vízben? Kattintson , és kiderül.

Máshol is hasonló a helyzet

A tavalyihoz képest a Baranya megyei Magyarhertelend gyógyfürdőjébe is lényegesen kevesebb vendég érkezett eddig. A felére esett vissza az eladott belépők száma. A védettségi kártyára vonatkozó szabályok miatt úgy látják a fürdő vezetői, hogy nincs sok esélyük a javulásra.

"Mindenki nagy sajnálattal mondja, hogy hát, akkor sajnos nem tudunk jönni" - magyarázta Fáskerti Rita marketingvezető a védettségi igazolvánnyal nem rendelkező vendégekről.

A fürdők látogatása - beleértve a szabadtéri medencéket is - csak védettségi igazolvánnyal engedélyezett. A szabadvízi fürdőhelyeket, a balatoni, velencei-, vagy Tisza-tavi strandokat azonban bárki igénybe veheti, ezeken a helyeken nem kérik a kártyát .

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra