Így legyen egészséges a vakáció

Utazás előtt érdemes tájékozódni az adott ország higiénés és egészségügyi jellemzőiről, szükséges esetben pedig a megfelelő oltásokkal felvértezve szabad csak nekivágni a nyaralásnak!

Évente átlagosan 8-10 ezer embernek adnak utazás előtt tanácsot és összesen 12-13 ezer oltást adnak be az Országos Epidemiológiai Központ Nemzetközi Utazás-egészségügyi és Oltóközpontjában. Az intézmény júniusban ünnepli megalapításának 15. évfordulóját. A több nyelven beszélő, kiemelkedő szakmai tudással rendelkező orvos-asszisztens csapat másfél évtizeddel ezelőtt állt össze, nemzetközi színvonalú szolgáltatást biztosítva az utazóknak. Az idei évre jellemző, hogy a központ munkatársait gyakran kérdezik a közel-keleti koronavírus- (MERS-) fertőzésről, valamint a Guineában és Sierra Leonéban zajló Ebola járványról, emellett a Labdarúgó Világbajnokság kapcsán a Brazíliába való utazásról is többen érdeklődnek.

Az utazók számára gyakran jelentenek erőpróbát az országok közötti kulturális, higiénés, etikai és gazdasági különbségek. Nem csak az egészségi problémák - mint pl. a gyomor-bél panaszok, a láz és a fertőzések - elkerülése fontos. Előzetesen tájékozódni kell a célországra jellemző szokásokról, kultúráról, életmódról és politikai helyzetről.

A magyarok által legszívesebben látogatott dél-európai turisztikai célpontok esetében az egyik legfontosabb tényező a hasmenés, a balesetek, az UVA/UVB sugárzás, a leégés és a tengeri csalánozók csípésének elkerülése. Érdemes palackozott vagy forralt vizet inni és különösen figyelni a fertőtlenítésre. Emellett tanácsos olyan gyógyszereket magunkkal vinni, amelyek segíthetnek a tüneti kezelésben, ha szükséges.

Jellemző, hogy egyre többen utaznak különböző egzotikus nyaralóhelyekre. Ilyen esetekben különösen fontos lehet az előzetes orvosi konzultáció. Az utazók felkészítésével foglalkozó szakemberek naprakész információval rendelkeznek a világ más tájairól jelentett új és régi fertőző betegségekről. Ismerik a védőoltások alkalmazásával kapcsolatos javaslatokat, a nem fertőző betegségek megelőzési módjait. Emellett készülnek az aktuális nemzetközi eseményekre is.

Így legyen egészséges a vakáció

Jelenleg a Brazíliában június 12-én kezdődő sárgaláz elleni védőoltást . A vakcinához ugyanis hónapok óta nehéz hozzáférni, miközben a rendezvény több helyszíne is sárgalázzal érintett területeken található. A szúnyogok által terjesztett Dengue-láz, az étellel-vízzel átvihető kórokozók, a cseppfertőzéssel terjedő vírusos és bakteriális fertőzések megelőzése mellett, a hosszú repülőút kockázatára, az állatharapások elkerülésére és a személyes biztonság fontosságára is felhívják a figyelmet.

2013. óta változott a poliomyelitis (járványos gyermekbénulás) helyzete a világban. Olyan országokban is előfordul a vad vírus, ahol már évek óta nem volt jelen. 10 országban mutatható ki a vírus cirkulációja, melyek közül Izraelbe és Etiópiába rendszeresen szerveznek turista utakat, míg Afganisztánt, Irakot, Kamerunt és Nigériát általában munkavállalás vagy üzleti út kapcsán keresik fel a magyar utazók. Az Kamerunban , az ország elhagyása előtt oltásra kötelezik.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Gomolyfelhős, napos idő várható, a gomolyfelhők szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okoznak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!