Így károsodik a futballisták agya
A focilabdába fejelés hatással van a futballjátékosok agyi funkcióira és memóriájára. Skót tudósok kutatásai szerint apró, de jelentős változás következik be a játékosok agyában, miután hússzor a labdába fejelnek, memóriateljesítményük 41-67 százalékkal csökken, a hatás a fejelés után 24 óráig megfigyelhető.
A cukorbetegeknek ezért kell sétálniuk ebéd után
Egy kutatás kimutatta, hogy a 2-es típusú diabéteszben szenvedőkre jelentős pozitív hatást fejt ki a vércukorszint csökkentésén keresztül, ha minden étkezés után sétálnak egy kicsit. Ez sokkal hatékonyabb, mint az eddig javasolt 30 perces séta napi egy alkalommal bármikor.
Az alváshiány ezt teszi az agyunkkal
Az alváshiány vagy az alvás hosszan tartó korlátozása növekvő ingerlékenységet, romló hangulat, depressziós érzést, haragot és a szorongást vált ki. Az alváshiány felfokozott érzelmi állapothoz vezethet, s jelentősen megviseli az egész szervezetet. Nem véletlen, hogy az alvás korlátozása vallatóeszközként is ismert.
Tudták, placebo, mégis jobban lettek
A hagyományos orvosi tudás régóta azt tartja, hogy a placebohatás a beteg hitétől függ. Amennyiben úgy hiszi, "igazi" gyógyszert kap, akkor hatékony, egyébként nem. Egy új tanulmány szerint azonban akkor is hatott a placebo, amikor a betegek tudták, hogy nincs hatóanyag a beszedett tablettákban.
Kiderült, ennyivel élünk tovább
Mintegy 10 évvel nőtt az átlagos élettartam a világon az elmúlt 35 évben, a halálesetek 70 százalékát már nem fertőző betegségek okozzák, ami nagy eredmény - állapítja meg egy nagyszabású tanulmány, amely a The Lancet tudományos szakfolyóiratban jelent meg.
Este átmenetileg szakadozhat a felhőzet, majd terjeszkedni kezd a rétegfelhőzet, illetve köd is képződhet. Csapadék nem valószínű, legfeljebb a ködös, rétegfelhős tájakon fordulhat elő hószállingózás, ónos szitálás. Többnyire keleties, a délnyugati országrészben azonban délies légmozgás lesz a jellemző, mely gyenge vagy mérsékelt marad. Késő estére többnyire -12 és 0 fok közé hűl a levegő, délnyugaton ennél kissé enyhébb is lehet az idő. A magasabb légrétegekben gyors melegedés zajlik, ami az arra érzékenyek körében melegfronti jellegű hatást fejthet ki.