Miért felejtünk?

A felejtés teljesen természetes folyamat, és létfontosságú az agyunk működésének a szempontjából. Mivel sokféle típusú emlékünk lehet, a felejtés is sokféle lehet. Következzen néhány érdekes tény a felejtésről.

A küszöbök tönkreteszik a memóriánkat?

Egy igen gyakori, de meglehetősen rejtélyes jelenség során sokszor belépünk egy szobába, de nem tudjuk, miért is indultunk. A szakemberek szerint ez azért lehet, mert a küszöb azt "sugallja" az agyunknak, hogy egy teljesen új helyzet kezdődik, ezért a korábbi eseményeket el kell tárolnia vagy éppen el kell felejtenie ahhoz, hogy az újakra koncentrálhasson. "Az ajtók, kapuk, be- és kijáratok hatására a rövid távú memóriából kitörlődhetnek bizonyos információk, ezért eshet nehezünkre egy olyan információ előhívása, melyet egy másik szobában szereztünk meg" - magyarázza Gabriel Radvansky pszichológus.

Azonban ezek a mentális elválasztók a segítségünkre is lehetnek, például abban, hogy rendszerezzük az információkat; nemcsak azt, hogy mikor történt valami, hanem azt is, hogy pontosan hol.

Ezért szedjen D-vitamint! A memóriát is javítja.

Mi törli ki az agyunkat?

Nagyon ritkán hétköznapi cselekedetek is okozhatnak ideiglenes emlékezetkiesést , például a szexnek lehet olyan hatása, mely miatt nem emlékszünk a korábbi nap eseményeire vagy nehezen tudunk új emlékeket létrehozni. Ez nem jár komolyabb mellékhatásokkal és a memóriaproblémák általában néhány órán belül elmúlnak.A tudósok azonban nem tudják, hogy miért és hogyan történik ez.

Emlékeink tovább élnek, tudat alatt is dolgoznak

Emlékeink tovább élnek, tudat alatt is dolgoznak

Agyunk elraktározza az információt

Előfordulhat, hogy egy információ ott van az agyunkban, de nem tudjuk azt előhívni és arra sem emlékszünk, hogyan kerülhetett oda. Egy 2013-as, a Frontiers in Neurology című szaklapban leírt esetben egy nő olyan zenei hallucinációról számolt be, melyet nem ismert meg, az ismerősei és a szerettei viszont igen. A tudósok szerint a hölgy valószínűleg ismerte a dalt, de elfelejtette - az agya mégis tárolta az információt, vagy legalábbis az információ bizonyos részleteit. Ezért volt képes "felidézni" magát a dallamot, de semmihez nem volt képes kötni azt.

Amnéziás babák?

A legtöbb ember nem emlékszik a csecsemő- és kisgyermekkorára, a legkorábbi emlékeink általában 3 és 4 éves kor közé tehetőek. A szakemberek szerint ez egy teljesen általános folyamat, melyet csecsemőkori amnéziának neveznek. Korábban úgy gondolták, hogy ennek oka a nyelvi képességek hiánya: vagyis, emlékei vannak a kisgyermekeknek, de nem képesek ezeket megfogalmazni. Az újabb kutatási eredmények szerint azonban a kisgyermekkori emlékeket "direkt" felejtjük el, az agy fejlődésével ugyanis a feleslegesnek tartott emlékek kitörlődnek.

Az agysérülés felejtést okozhat

Megtörténhet, hogy egy információt már azelőtt elfelejtünk, hogy ténylegesen eltárolnánk őket, méghozzá akkor, ha az agy memóriáért felelős területei megsérülnek. A sérülés oka lehet trauma, műtét vagy éppen gyulladásos betegség is. Egy esetben például az érintett képtelen volt új emlékeket formálni, miután az epilepsziája kezelésére szolgáló műtét során eltávolították a hippokampusza egy részét.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra