Zöld tea és kávé a gyógyító keverék?

A Stroke: Journal of the American Heart Association legújabb cikke szerint a zöld tea és a kávé rendszeres fogyasztása segíthet az agyi érkatasztrófa kockázatának csökkentésében.

"Ez volt az első olyan nagyszabású kutatás, amely a zöld tea és a kávé kombinált hatásait vizsgálta az agyérgörcs kockázatára" - nyilatkozta a kutatás vezetője, Josihiro Kokubo, a japán Országos Cerebrális és kardiovaszkuláris Központ kutatója. "Egy egyszerű, de pozitív életmódbeli változtatással, vagyis a zöld tea és a kávé napi fogyasztásával könnyedén elősegíthetjük a stroke kockázatának visszaszorítását."

A kutatás során 83 269 japán felnőttet kérdeztek meg zöld tea és kávéfogyasztási szokásaikról, majd átlagosan 13 évig követték nyomon a résztvevőket. Az eredmények azt mutatták, hogy minél több zöld teát vagy kávét fogyasztott valaki, annál alacsonyabb volt esetében az agyi érkatasztrófa kialakulásának kockázata. Azokra, akik naponta legalább egy csésze kávét ittak, a stroke 20 százalékkal alacsonyabb kockázata leselkedett, mint azokra, akik csak ritkán ittak.

Azok esetében, akik naponta két-három csésze zöld teát fogyasztottak, 14 százalékkal, akik pedig napi négy csészével ittak, 20 százalékkal volt alacsonyabb a stroke kockázata, mint azokban, akik csak ritkán ittak. Azokra a személyekre pedig, akik naponta legalább egy csésze kávét és két csésze zöld teát fogyasztottak, az agyi érkatasztrófa 32 százalékkal alacsonyabb kockázata leselkedett, mint azokra, akik csak ritkán ittak bármelyik italból.

Az elemzéskor a kutatók számításba vették az életkort, a nemet és az olyan életmódbeli tényezőket is, mint a dohányzás, az alkoholfogyasztás, a testsúly, az étrend és a testmozgás. A kutatásban részt vevő zöldtea-fogyasztók nagyobb valószínűséggel végeztek testmozgást, mint azok, akik nem ittak zöld teát.

A korábbi szűk körű kutatások már kimutatták a zöldtea-fogyasztás a szívbetegség kockázatának csökkentésére gyakorolt hatását, a stroke kockázatának csökkentését illető hatással azonban csak érintőlegesen foglalkoztak. Más kutatások ellentmondásos összefüggéseket mutattak a stroke kockázata és a kávéfogyasztás között. Az előzetes eredmények arra utaltak, hogy a napi két csészénél több kávé fogyasztása összefüggésbe hozható a szívkoszorúér-betegség megnövekedett kockázatával az életkort és a nemet beleszámító elemzés szerint. A kutatók azonban most a dohányzás beszámítása után nem mutatták ki ezt az összefüggést, ami csak még inkább megerősíti a dohányzás a szívre és a stroke kockázatára gyakorolt negatív hatását.

Kokubo elmondta, hogy a tea és a kávé rendszeres fogyasztása valószínűleg a vérrögképződés akadályozása révén gyakorol kedvező hatást a szív-érrendszeri egészségre. További kutatásokra lesz szükség annak meghatározására, hogyan segít még tovább csökkenteni a stroke kockázatát a zöld tea és a kávé kölcsönhatása .

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
Van egy kis baj a leveskockákkal
„Hogyan fogyjak le gyorsan?” – 5 egyszerű tipp, amelyet szakértők ajánlanak
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +25 °C
Minimum: +12 °C

Alapvetően napos idő várható a többnyire kevés fátyol- és gomolyfelhő mellett. Utóbbiakból a délutáni, kora esti órákban néhol zápor, zivatar kialakulhat - nagyobb eséllyel a Duna vonalának tágabb környezetében. Az északi, északnyugati szél nagy területen megerősödik, visszafogottabb légmozgás az ország középső részén lehet.A hőmérséklet délután 23 és 27, késő este 13, 20 fok között alakul. Fronthatás csütörtökön nem terheli szervezetünket, ezzel kapcsolatban nem várhatók orvosmeteorológiai panaszok.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

„Milyen gyógyszerek csökkentik a fogamzásgátló hatását?” – Nem sokan tudják a választ mind a 10 kérdésre A szex az életünk természetes része, azonban az egészségünk megőrzése érdekében nem elég csupán "csinálni" – fontos tisztában lenni néhány fontos tudnivalóval is. Kvízünkben tesztelheted tudásodat.
kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?