Veszélyben a brazil kávé

Megsínylették a harmadik éve tartó szárazságot a brazil kávéültetvények, ami miatt világszerte drágulhatnak bizonyos kávéfajták.

Brazília a világ egyik legnagyobb kávéexportőre, idén először azonban előfordulhat az, ami az ország történelme során még soha: rászorul a kávé behozatalára. A legfontosabb kávétermelő régiókban ugyanis már a harmadik éve tart szárazság, ami miatt a megszokott kávémennyiség alig 60 százalékát termelték meg - írja a Hvg.hu .

Van, aki a kávéra esküszik, van, aki a teára, ha arról van szó, hogy ébren kell maradni. De mit mond a tudomány: melyik élénkítő az egészségesebb? Cikkünkben találja a választ!

Legnagyobb hiány éppen a szívósabb, ellenállóbb fajtának tartott robusta kávéból van, amelynek ára egy év alatt a másfélszeresére emelkedett. Az ország most nagyjából 60 ezer tonna robusta kávét szeretne importálni, ehhez azonban a brazil törvényeket is módosítani kellene, amelyek eddig tiltották a behozatalt. A dél-amerikai országban tapasztalt kávéhiány megtette a hatását a világpiacon is. A brazil export 35 százalékkal csökkent idén a tavalyi év elejéhez képest, a londoni árutőzsdén pedig a robusta kávé ára ötéves csúcsra nőtt.

A kávé országában is hiánycikk lehet a népszerű növény
Az ország történelmében először kávébehozatalra szorulhat Brazília

Ezért jó a kávé

Bár a koffein megemeli a vérnyomást, túladagolása pedig kézremegést, túlzott izgatottságot, rosszullétet okozhat, számos kutatás igazolta már a kávé jótékony hatásait. Amerikai szakértők arra a következtetésre jutottak, hogy rendszeres kávéfogyasztás esetén kisebb az időskori elbutulás veszélye.

Rájöttek, hogy a koffein felére csökkenti az agyban az úgynevezett béta-amiloid protein szintjét, amely az Alzheimer-kór kialakulásáért is felelős. Mivel a koffein élénkít, segítségével jobban tudunk összpontosítani, napi három kávé pedig bizonyítottan javítja a memóriát is. A kávé egészségünkre gyakorolt hatásairól bővebben az alábbi cikkünkben olvashat!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
hőségriasztás
Hivatalos: meghosszabbítják a hőségriasztást – Mikor lesz vége a kánikulának?
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
magnézium szedése
Nem hasznosul jól a magnézium, ha így veszed be – Ezt az 5 hibát ne kövesd el
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +35 °C
Minimum: +18 °C

A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Kevés helyen - főként a nyugati, déli és északkeleti országrészben - zápor, esetleg zivatar is kialakulhat. Egyre nagyobb területen északnyugatira, északira fordul a szél, és megélénkül, néhol megerősödik, majd késő délutántól, estétől az északkeleti tájakon számíthatunk egyre több helyen erős, esetleg viharos lökésekre. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 33 és 38 fok között várható. Gyenge hidegfront érkezik kedden, így a lehűlésre érzékenyek kellemetlenségeket tapasztalhatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.