Vesekő-eltávolítás az űrben

Sokan már a vesekő említésére is összerándulnak. A népesség tíz százalékát érintő rendellenesség gyakran jár erős fájdalommal, a kövek eltávolítása pedig néha nagyon nehéz.

Az űrben a környezeti feltételek miatt még súlyosabb a probléma: a források korlátozottsága és a Földtől való távolság meglehetősen behatárolja a kezelési lehetőségeket.

Az amerikai Nemzeti Űr-Biomedikális Kutatóintézet (NSBRI) kutatói olyan ultrahangos technológiát fejlesztenek, amellyel leküzdhető a vesekő kezelésével összefüggő problémák egy része. Az új módszer a Twinkling Artifact (ragyogó tárgy) eljáráson alapuló fejlett ultrahangos képalkotással deríti fel a veseköveket, és összpontosított ultrahanggal löki ki a köveket. Az újszerű technológia nem csak az űrben segítheti az egészségügyi ellátást, hanem a Földön is forradalmasíthatja a vesekő kezelését.

Dr. Lawrence Crum és munkatársa, Dr. Michael Bailey, a Washington Egyetem kutatói elmondták, hogy módszerük a jelenleg is meglévő eszközökön alapul. „Rendelkezésünkre áll egy olyan diagnosztikai ultrahang készülék, amely jobban ki tudja mutatni a veseköveket a szervezetben” – nyilatkozta Bailey. „Arra is képesek vagyunk, hogy ultrahang hullámokkal a bőrön keresztül a vese kijárata felé toljuk a kisebb köveket vagy kődarabokat, hogy azok természetes úton távozzanak, műtéti beavatkozás nélkül.”

Földi körülmények között az általános módszer az, hogy a páciensek vízivással próbálják elősegíteni a vesekő természetes kilökődését. Ez azonban nem mindig válik be, és gyakran csak a műtét segít. Az űrben még nagyobb a vesekő veszélye, mert az űrhajósok hidratálása sokkal nehezebb. Ráadásul a csökkent gravitációban a csontok demineralizálódnak, az ásványi anyagok nagy mennyiségben a vérbe, majd a vizeletbe kerülnek. A sók megnövekedett koncentrációja a vizeletben a vesekő kialakulásának kockázati tényezője.

A kilökés előtt először is meg kell határozni a vesekő helyét. A szabványos ultrahangkészülékek fekete-fehér képalkotási módban, úgynevezett B-módban hozzák létre anatómiai képüket. Doppler módban kifejezetten a véráramlást és a vér mozgását mutatják a szövetekben színes képpel. A Doppler módban a vesekövek élénk színnel, ragyogva láthatók. Ennek oka egyelőre ismeretlen, de Crum és Bailey azon dolgozik, hogy megmagyarázhassák, mi okozza e Ragyogó Tárgy képet.

Amint sikerült azonosítani a vesekő helyét, az ultrahang készülék üzemeltetője kiválaszthat egy célpontot, majd egyetlen gombnyomással egy alig fél milliméter átmérőjű fókuszált ultrahanghullámot bocsáthat ki, ami a követ a vese kijárata felé löki. A vesekő másodpercenként körülbelül egy centimétert halad. Azon kívül, hogy a módszer a műtétet helyettesítheti, arra is felhasználható, hogy műtét után „kitakarítsanak” vele. Bailey elmondta, hogy a műtét után mindig maradnak apró törmelékek, ezért a betegek fele a műtét után öt éven belül visszatér kezelésre. Az új módszer e maradványok eltávolításában is segíthet.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
Van egy kis baj a leveskockákkal
„Hogyan fogyjak le gyorsan?” – 5 egyszerű tipp, amelyet szakértők ajánlanak
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +25 °C
Minimum: +12 °C

A reggeli órákig a Dunántúlon kisebb körzetekben lehetnek felhős tájak, majd csökken a felhőzet, és mindenhol napos idő várható. Általában kevés gomolyfelhő lesz az égen, de az ország középső harmadában több gomoly képződhet, amelyekből helyenként előfordulhat zápor, egy-egy helyen zivatar. Az északi, északnyugati szél többfelé megélénkül, a Dunántúlon, illetve a keleti harmadban olykor meg is erősödik.A hőmérséklet délután 23 és 27, késő este 13, 20 fok között alakul. Fronthatás csütörtökön nem terheli szervezetünket, ezzel kapcsolatban nem várhatók orvosmeteorológiai panaszok.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

„Milyen gyógyszerek csökkentik a fogamzásgátló hatását?” – Nem sokan tudják a választ mind a 10 kérdésre A szex az életünk természetes része, azonban az egészségünk megőrzése érdekében nem elég csupán "csinálni" – fontos tisztában lenni néhány fontos tudnivalóval is. Kvízünkben tesztelheted tudásodat.
kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?