Több nyála lesz, ha sokat telefonál!

Az intenzív mobiltelefon-használat növeli a nyál mennyiségét, és elfolyását, valamint a legfőbb nyálmirigy, a fültőmirigy (parotisz) tömegét is.

A Vidya Shikshan Prasarak Mandal Fogászati Kutatóközpont (India) munkatársai azon rádióhullámok (800-2200 MHz közötti frekvencia) következményét tanulmányozták, melyeket a mobiltelefonok sugároznak. Ez a tartomány elsősorban a hosszantartó telefonálás miatt fejthet ki biológiai hatást. Legnagyobb nyálmirigyünk a parotisz , mely a fültő alatt helyezkedik el, épp ezért leginkább ki van téve a sugárzásnak, vagyis itt a legnagyobb az esélye mellékhatások megjelenésének.

Korábbi vizsgálatok ellentmondásosnak bizonyultak a tekintetben, hogy van-e összefüggés a mobiltelefon-használat, illetve a fejfájás, az agydaganatok, a hallójárati betegségek, és a nyálmirigyeket érintő élettani jelenségek között. Például 2007-ben a Gertner Intézet munkatársai nagyszámú mintájukra alapozva összefüggést találtak a parotisz jóindulatú daganatai és a mobilhasználat között.

Jelen vizsgálat során a kutatók 142 egészséges férfira és nőre fókuszáltak (életkor 18 és 30 év között), akik legalább három éve használnak rendszeresen mobiltelefont. Alapvető kritérium volt, hogy a résztvevőknél nem álhatott fenn olyan szájprobléma, általános betegség, vagy gyógyszeres kezelés, mely a nyálelválasztást befolyásolja. Az alanyokat két csoportra osztották, az elsőbe azok kerültek, akik telefonjukat naponta legalább két órán keresztül használják, a másodikba pedig az ennél kevésbé aktív felhasználók. A résztvevők egyáltalán nem alkalmaztak kihangosítót, vagy headset-et. Egy speciális teszttel mérték az alanyok nyálelválasztását, mind a domináns, mind a nem domináns oldalon.

Megállapították, hogy a domináns oldalon nagyobb mértékű volt a nyálképződés (4,35 ml/5 perc a 3,4 ml/5 perccel szemben az intenzíven mobilozó csoportban). Emellett az aktívabb csoportban a második csoporthoz képest szignifikánsan magasabb volt a nyálelválasztás mértéke (4,35 ml/5 perc a 3,03 ml/5 perccel szemben). Ultrahangos vizsgálatok segítségével azt is sikerült bizonyítani, hogy az első csoportban nagyobb volt a fültőmirigy mérete, valamint a nyálfolyási értékeket ily módon is megerősítették.

Az adatokról az , Oral Medicine, Oral Pathology, Oral Radiology augusztusi számában olvashatunk.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!