Távgyógyítás COPD-seknek

A legkorszerűbb távorvoslási megoldásokat vezették be annak érdekében, hogy lehetővé tegye egyes krónikus betegségekben - például COPD-ben - szenvedők számára a hosszútávú biztonságos otthon tartózkodást a brit NHS Wiltshire körzetben.

COPDA sikeres távorvoslás egyszersmind jelentősen csökkenti a kórházi felvételek számát - számol be az ehealthnews-ra hivatkozva az elitmed.hu .

Regitse Lewis, a COPD közösség helyi képviselője szerint: "a távorvoslás lehetővé teszi a korábbi beavatkozást, már amikor a COPD-s beteg tünetei rosszabbodni kezdenek, a korábbi kezelés pedig jobb eredmény elérésével kecsegtet. A távorvoslás technikai megoldásainak használata egyszerű, és segít a betegségükkel küszködőknek, hogy jobban megértsék állapotuk változását, betegségük lefolyását."

Regitse kiemelte, hogy a távorvoslás nem csupán a betegnapok számát csökkenti, ami anyagi forrásmegtakarítást eredményez az NHS számára, de a betegek életminőségét is javítja: már csupán azzal is, hogy a szükséges gyógyszerek szedését kezdeményezi, illetve a pontos gyógyszerszedésben segédkezik.

Wiltshire-ben több mint öt és fél ezer COPD-s (Chronic Obstructive Pulmonary Disease) beteg van, és e megbetegedés a kórházi kezelések vezető oka. Ez 570 felvételt jelentett 2009-ben, összesen 5357 ágynapot. Az NHS Wiltshireben elsősorban ezeknek a betegeknek a hosszú távú otthon ápolási feltételeit kívánta megteremteni.

A távorvoslási technológia figyeli a vérnyomást, a lélegzés oxigén szintjét és a test hőmérsékletét, valamint naponta lekérdez egy sor egészségi állapottal kapcsolatos kérdést. Az információkat ezután telefonon keresztül továbbítják egy speciális ápolószemélyzetnek, amely szakértő tagjai szükség esetén megfelelő támogatást nyújtanak a betegnek.

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A gomolyfelhők feloszlását követően túlnyomóan derült lesz az ég, de hajnalra foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!