Tanuljon nyelvet alvás közben

A nyelvtanulás alvás közben is lehetséges, sőt: a szavak kiejtését és jelentését álmunkban könnyebben memorizáljuk, mint éberen!

Alvás közben hatékonyan lehet idegen nyelvek szavait tanulni - hívta fel a figyelmet egy svájci kutatásra az IFLScience . A Hvg.hu cikke szerint a kutatás során két csoportot figyeltek meg. A csoportok tagjai német anyanyelvűként holland nyelvet tanultak. Az egyik csoport a hagyományos módszerekkel tanult, a másik csoportnak viszont egy újdonsággal kiegészítették a kurzust, miután elküldték őket aludni: tudtukon kívül éjszaka lejátszották nekik a holland szavak kiejtését és jelentését, olyan hangerővel, hogy még éppen hallhassák, de ne zavarja az álmukat.

Saját tapasztalatból tudjuk, hogy kialvatlannak lenni nem jó - de vajon a fáradtság, nyűgösség és a kialvatlanság többi nappali tünete pusztán kellemetlen, vagy esetleg veszélyes is? Cikkünkből kiderül!

Alvás közben jobban megy a tanulás

Mint az eredményekből kiderült, az éjszakai "továbbképzés" mérhető eredménnyel járt. Annak a csoportnak a tagjai, akik alvás közben plusz nyelvórát vesznek, sokkal jobb eredményt értek el az idegen szavak felismerésében és fordításában, mint azok, akiknek nem játszották le ezeket alvás közben.

Alvás közben is megy a nyelvtanulás?
Alvás közben is megy a nyelvtanulás?

A kutatók ezután azt próbálták kiszűrni, hogy az eredmények a véletlennek köszönhetőek-e. Ezért egy harmadik csoporton is tesztelték a módszert, de nekik ébren játszották le ugyanazokat a szótanulós hanganyagokat. Hiába hallgatták tudatosan és ébren - például sétálás közben - ezeket az anyagokat, a felvételeket alvás közben hallók náluk is jobban teljesítettek a teszteken.

A korábbi elméletek alapján a tudósok úgy gondolták, hogy alvás közben az agy kiüresedik, kikapcsolja magát, és csak alacsony neurológia aktivitást mutat. Azonban már több kutatással is igazolták, hogy az agyunk alvás közben is képes tanulni. Az egyik vizsgálat esetén a résztvevőknek egy motoros feladatot tanítottak, melyben különböző színű gombokat kellett meghatározott sorrendben lenyomni. Ezt követően megkérték a résztvevőket, hogy ismételjék el a mozdulatsort az ágyban lefekvés előtt, mikor még éber állapotban vannak. A kutatók megfigyelték, hogy a résztvevők közül sokan álmukban fizikailag megismételték a nappal begyakorolt mozdulatsort.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
fogyást segítő gyógyszer
Új fogyasztó gyógyszer jön: a vércukorszintet is hatékonyabban csökkenti
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +9 °C
Minimum: +2 °C

Elsősorban a Dunától keletre nagyobb területen akár hosszabb időre szakadozottabb marad felhőzet, ezzel szemben a Dunántúlon a még kevésbé felhős részeken is újra záródik a felhőtakaró. Időszakos gyenge eső, zápor délnyugat felől ismét egyre növekvő eséllyel fordulhat elő. A légmozgás többnyire mérsékelt marad.Késő este -1, +7 fok várható. Bár egy hidegfront közeledik felénk, alapvetően melegebb lesz, mint tegnap, így több tényező is okozhat kellemetlen panaszokat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Melyik jobb a fogaknak: a sajt vagy a karamell? Teszteld a tudásodat! A fogaink egészségének megőrzése nagyon fontos. Egyes ételek, italok és mindennapi szokások azonban jelentősen károsíthatják a fogzománcot és a szájüreg állapotát. Lássuk, mennyire vagy képben a kockázati tényezőkkel!
kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!