Alvás közben is tanul az agyunk

Újrajátssza az agyunk az előző nap során tanult kognitív és motoros készségeket alvás közben - ez derül ki Delphine Oudiette, a párizsi Pierre és Marie Curie Egyetem alváskutatója által vezetett kutatás eredményéből.

A korábbi elméletek alapján a tudósok úgy gondolták, hogy alvás közben az agy kiüresedik, kikapcsolja magát, és csak alacsony neurológia aktivitást mutat. Ennek mond ellen az az új kutatás, amelyet 19 alvajárón, 20 REM alvásviselkedési zavarokkal rendelkező páciensen, és 18 egészségesen alvó páciensen végeztek el. A vizsgálat során a résztvevőknek egy motoros feladatot tanítottak, melyben különböző színű gombokat kellett meghatározott sorrendben lenyomni. Ezt követően megkérték a résztvevőket, hogy ismételjék el a mozdulatsort az ágyban lefekvés előtt, mikor még éber állapotban vannak. A kutatók ezután videofelvételt készítettek az alvó páciensekről.

A kutatók megfigyelték, hogy a résztvevők közül sokan álmukban fizikailag megismételték a nappal begyakorolt mozdulatsort. Az egész úgy nézett ki, mint egy megkoreografált alvási tánc, miközben a páciensek álmukban gyakorolták az újonnan tanult kognitív és motoros funkciókat - mondta Oudiette.

A tanulmány bebizonyította, hogy alvás közben az agyi funkciók hasonló módon működnek, mint nappal, tanulás közben. Ezek szerint az alvás nem is igazán pihenőidő az agy számára, hanem inkább egyfajta gyakorlási lehetőség a tanuláshoz.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Általában derült lesz az ég, de a Dunántúlon délnyugat felől növekszik a felhőzet. Nyugaton, délnyugaton előfordulhatnak erősen felhős vagy borult körzetek, időszakok, arrafelé hajnaltól kisebb csapadék is kialakulhat, néhol akár átmeneti lefagyás sem kizárt. Az ország túlnyomó részén viszont száraz marad az idő. Helyenként párássá válhat a levegő, főleg az Alföldön foltokban köd is képződhet. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6 és 0 fok között alakul, de a fagyzugokban alacsonyabb, míg a magasabban fekvő helyeken, vízpartok mentén, illetve a felhősebb tájakon egy-két fokkal magasabb értékeket is mérhetünk. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!