Szívbarát cukrot fejlesztettek ki

Egy újfajta cukor segíthet megelőzni a szívbetegségeket - állítja a Melbourne Egyetem két kutatója, Dr. Corin Storkey és Carl Schiesser professzor.

A kutatók Michael Davis professzor közreműködésével cukor és szelén alapú szert hoztak létre a szívbetegségek megelőzésére. Eredményeikről a Chemical Communications című folyóirat számolt be. Az összetevőket nemzetközileg levédették annak reményében, hogy a jövőben gyógyászati célokra használják majd fel.

A kutatócsoport felfedezte, hogy a szelénes cukor összetevői megakadályozzák, hogy a káros vegyületek roncsolják az emberi sejtplazma aminosavjait. Ez a betegség megelőzésének kulcslépése.

"A szelénes cukrunk kisöpri az erősen reaktív vegyületeket, melyek szövetkárosodást idézhetnek elő, ha rossz helyen, rossz időben, vagy túl nagy mennyiségben termelődnek" - magyarázta Schiesser professzor. "A szívbetegségek kialakulását részben az is jelzi, ha megemelkedik annak az enzimnek a szintje, mely ezeket a vegyületeket termeli."

"Mary Poppinsnak igaza volt: egy kanálka cukor társaságában jobban csúszik az orvosság" - mondta Dr. Storkey. A Szívkutató Intézet munkatársa PhD munkája során bukkant rá az alkotóelemre. A doktori értekezés elkészítésében Schiesser professzor segítette. Jelenleg azon dolgoznak, hogy optimalizálják az összetevőket a későbbi eredményes felhasználás érdekében.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
hőségriasztás
Hivatalos: meghosszabbítják a hőségriasztást – Mikor lesz vége a kánikulának?
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
magnézium szedése
Nem hasznosul jól a magnézium, ha így veszed be – Ezt az 5 hibát ne kövesd el
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +35 °C
Minimum: +18 °C

A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Kevés helyen - főként a nyugati, déli és északkeleti országrészben - zápor, esetleg zivatar is kialakulhat. Egyre nagyobb területen északnyugatira, északira fordul a szél, és megélénkül, néhol megerősödik, majd késő délutántól az északkeleti tájakon számíthatunk helyenként erős, esetleg viharos közeli lökésekre.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 33 és 38 fok között várható.Késő estére általában 25 és 32 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfront érkezik kedden, így a lehűlésre érzékenyek kellemetlenségeket tapasztalhatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.