Sokat dohányzik? Nem lesz vékonyabb, sőt!

Majdnem ezer banki dolgozó adatait elemezték osztrák kutatók és úgy találták: a naponta dohányzóknak nagyobb a testsúlya.

A naponta dohányzóknak nagyobb a testsúlya osztrák kutatók szerint, akik majdnem ezer banki dolgozó adatait elemezték. Az erős dohányosok laboreredményei is rosszabbak voltak. A cigarettázás testsúlyszabályzó hatásával kapcsolatban már - a című orvosi szaklapban megjelent - tanulmányuk elején kétkedésüket fejezték ki a tudósok.

"A serdülők, elsősorban a lányok gyakran hiszik azt, hogy a dohányzás jó módszer a súlyuk kordában tartására. A leszokás szerintük súlygyarapodással jár" - írta a Bécsi Egyetem, a Bécsi Orvosi Egyetem, illetve az Állatorvos-tudományi Egyetem szakembereiből álló kutatócsoport. A tudósok 986 banki alkalmazott éves orvosi vizsgálatának adatait elemezték. Kikérdezték őket dohányzási, testmozgási, táplálkozási szokásaikról, rögzítették súlyukat, magasságukat, testtömeg-indexüket (BMI) , haskörfogatukat és vérvizsgálati laboreredményeiket.

A nemdohányzók, a leszokottak és a dohányzók testzsírszázaléka között nem volt jelentős eltérés. Ám minél több cigarettát szívott valaki, annál nagyobb volt a testsúlya és a testtömeg-indexe. A kevés vagy közepes mennyiségű cigarettát szívók például átlagosan 71 kilogramm testsúlyúak voltak, az erős dohányosok ellenben körülbelül tíz kilóval nyomtak többet.

A láncdohányosok nem feltétlen soványabbak

Az első két csoport BMI-je 24 körül volt, az erős dohányosoké ezzel szemben 27,5 - már jelentősen túlsúlyosak is voltak köztük. A dohányzók és a nemdohányzók, illetve a férfiak és a nők vérvizsgálati eredményei eltértek egymástól. A dohányosoknak magasabb fehérvérsejtszámuk volt, ami többek közt gyulladásra utalhat.

"Az erős dohányosok éhgyomori vércukorértékük is - írták a kutatók.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +5 °C

A délnyugati határ mentén napközben vékonyodik, és déli irányba levonul a felhőzet. Máshol többnyire napos idő várható fátyol- és gomolyfelhőkkel, de a gomolyok időszakosan jobban összeállhatnak. Kisebb eső, zápor főképp a délnyugati határ mentén előfordulhat, másutt kicsi a csapadék esélye. Erős, estétől néhol akár viharos lökések is kísérhetik az északkeleti szelet.A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 18 fok között várható. Késő estére 6 és 13 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge fronthatás érvényesül, ami elsősorban a hidegfrontra érzékenyeket viselheti meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.
kvíz
Kvíz: az UV-sugárzás a felhőkön is áthatol. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! A napsugárzás egyszerre nélkülözhetetlen és veszélyes: szükségünk van rá a D-vitamin-termeléshez, ugyanakkor komoly egészségügyi kockázatokat is hordozhat. Kvízünkből megtudhatod azt is, milyen tévhitek élnek vele kapcsolatban az emberek fejében.