Fiatalítás: nagyon ígéretes, csak rákot okoz

Brit kutatók szenzációs eredményeket értek el kémcsőben: harminc évvel megfiatalították egy 53 éves nő bőrsejtjeit. Noha az eredmény ígéretes, a használt technológiának súlyos mellékhatásai vannak, amelyeket nehéz lesz kiküszöbölni.

Az idő visszaforgatása. Az öregedés legyőzése. Az emberiség új hajnala. Ilyen és ehhez hasonló szalagcímekkel volt tele az internet, amikor brit kutatók idén bejelentették, hogy sikerült harminc évvel visszafiatalítani egy 53 éves nő bőrsejtjeit. Mielőtt mi is extázisba esnénk a hír hallatán, talán nem árt röviden összefoglalni az IFL Science cikke alapján, hogy tulajdonképpen mit is fedeztek fel, hogyan jutottak el idáig, és milyen technikát használtak a tudósok. Annál is inkább, mert a módszer erősen korlátos, például kémcsőn kívül nem működik, és ha igen, jelenlegi formájában rákot okoz.

sejtfiatalítás
Brit tudósok 23 évesre fiatalították egy nő 53 éves bőrsjetjeit - kémcsőben. Fotó: Getty IMages

A Dolly-módszer

A brit tudósok eredetileg az öregedéssel összefüggő betegségek, például a cukorbetegség kezelésén akartak javítani. Ennek során alapvetően egy harmincéves klónozási technológiát használtak. A módszer az 1990-es évekre nyúlik vissza, amikor az Edinburgh melletti Roslin Intézet kutatói kifejlesztettek egy eljárást, amellyel egy juhból vett felnőtt emlőmirigysejtet embrióvá alakítottak. Ez vezetett Dolly, a klónozott bárány létrehozásához 1996-ban.

2006-ban aztán a japán Shinya Yamanaka egyszerűsítette le a folyamatot: az általa indukált pluripotens őssejtek (IPS) néven ismert új módszerrel mintegy 50 napig vegyi anyagokat adott a felnőtt sejtekhez. Ez olyan genetikai változásokat okozott, amelyek a felnőtt sejteket őssejtekké változtatták.

Bőrsejtek másként

A mostani brit kísérletben a továbbfejlesztett Dolly-módszert alkalmazták a bőrsejtekre. A kutatók legnagyobb megdöbbenésére a sejtek nem váltak embrionális őssejtekké, mint azt a japán kutatás alapján várni lehetett volna, hanem megfiatalították a bőrsejteket. Az 53 éves női arcsejtek több kollagént termeltek, és DNS-szinten is javulást mutattak az öregedési mutatókban, összességében 23 évre fiatalodtak vissza.

A kutatócsoport vezetője, Wolf Reik, a cambridge-i Babraham Intézet munkatársa a BBC Newsnak elmondta, hogy reményeik szerint a technikát arra lehet majd használni, hogy az emberek az öregedés során hosszabb ideig egészségesebbek maradjanak. Hangsúlyozta azonban, hogy a munka még nagyon korai stádiumban van. A bőrsejteket egy kémcsőben fiatalították meg, nem az élő emberi szervezetben. Illetve számos tudományos problémát kell megoldani, mielőtt a laboratóriumból a klinikára kerülne az eljárás.

Mindenekelőtt azt, hogy a technikát a laboratóriumon kívül még nem lehet alkalmazni, mivel a Dolly-módszer növeli a rák kockázatát. (Maga Dolly is tüdőrákban hunyt el, de ezt annak idején nem hozták összefüggésbe a klónozásával, mivel ez egy gyakori halálok a birkáknál.) A kutatók azonban bíznak abban, hogy találnak egy alternatív és biztonságosabb módszert. Az első alkalmazások között szerepelhet olyan gyógyszerek előállítása, amelyek az idősebb emberek bőrének fiatalítására szolgálnak a test megvágott vagy megégett részein, a gyógyulás felgyorsítása érdekében.

Ettől függetlenül a kutatás hatalmas tudományos eredmény, mert hozzájárul a sejtek újraprogramozásának jobb megértéséhez. Tulajdonképpen azt bizonyították a kutatók, hogy a sejtek megfiatalíthatók anélkül, hogy elveszítenék funkciójukat, és hogy a fiatalítás éppen a régi sejtek bizonyos funkcióinak visszaállítását jelenti. Különösen ígéretes a jövőre nézve az, hogy a kezelés az öregedési mutatók megfordulását mutatta a bőrbetegségekkel összefüggő génekben is. Vagyis a sejtek öregedésének visszafordításához nem szükséges a sejt génállományának teljes újraprogramozása, ami megkönnyítheti az új, öregedést gátló gének és terápiák felfedezését.

A következő lépés az lesz, hogy kiderüljön, a technológia más szövetekben, például az izom-, a máj- és a vérsejtek esetében is működik-e.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
fogyás
Fél mázsát fogyott Barbara - elárulja a titkát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos időre számíthatunk helyenként kevés fátyol- és gomolyfelhővel. Csapadék nem várható. Az élénk északkeleti szelet sokfelé élénk, főként a Tiszántúlon olykor erős lökések kísérhetik, de délután már elkezd veszíteni erejéből a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 12 és 16 fok között várható.Késő estére 3 és 11 fok közé hűl le a levegő. A hidegfronti hatás lassanként megszűnik, így enyhülhet az általa okozott fejfájás is.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!
kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.