Országok, ahol robbanásszerűen nő a népesség

Bár a világ népessége egyre jobban gyarapszik, ezzel párhuzamosan vannak országok, ahol folyamatosan csökken a lélekszám. Lássuk, milyen demográfiai változásokon mentek át az egyes államok az elmúlt évtizedekben.

1987-ben, amikor a Föld népessége átlépte a bűvös 5 milliárdos határt, az ENSZ a világ népessége napjának nevezte ki július 11-ét, azzal a céllal, hogy felhívják a figyelmet a népességnövekedés méreteire és az ezzel járó problémákra. A népességnövekedés azonban azóta sem állt meg, így mára már 7,7 milliárd ember él a Földön. És bár globálisan továbbra is egyre csak sokasodunk, az egyes országok demográfiai mutatói igen változatos képet mutatnak.

Létezhet-e boldogság gyerek nélkül? És egyáltalán, mi lehet az oka, ha egy nő vagy férfi nem akar szülővé válni? A szülés és népességcsökkenés kérdése a közbeszéd egyik állandó témája, utánajártunk hát, milyen motivációk szerint döntenek a magyarok. Korábbi cikkünkért kattintson !

A Business Insider sorra vette, hogy 1950 óta mely országok népessége növekedett a legnagyobb és legkisebb mértékben. Lássuk a listát.

globálisan továbbra is egyre csak sokasodunk
Globálisan továbbra is csak sokasodunk. Fotó: iStock

A legnagyobb népességnövekedés

1. Egyesült Arab Emirátusok - 1950 óta átlagosan évi 7,08 százalékkal nőtt a népesség

Az Arab Emirátusok ilyen volumenű gyarapodása mögött többféle ok is húzódik. Egyrészt a monarchia olajtartaléka is nagyban hozzájárult az ország gazdasági és ezzel párhuzamosan demográfiai fellendüléséhez, de emellett az is sokat nyom a latba, hogy az Emitárusokban letelepedők 20 év után automatikusan megkapják az állampolgárságot - amennyiben nem követtek el semmilyen bűncselekményt és beszélik az arab nyelvet.

Azt is érdemes megjegyezni, hogy a növekedés intenzitása 1970 és a 2000 között volt igazán magas, az elmúlt közel két évtizedben sokkal lassabb ütemben folyt tovább.

2. Katar - 1950 óta átlagosan évi 6,78 százalékkal nőtt a népesség

Katar népessége az elmúlt évtizedekben ugrott meg igazán, ennek pedig egyik fő oka nem más, mint a 2022-re tervezett labdarúgó-világbajnokság. Az esemény infrastruktúrájának kiépítéséhez ugyanis rengeteg munkásra volt/van szükség, a munkaerő nagy részét pedig a külföldről érkező vendégmunkások adják. A BBC jelentése szerint 2003-ban a lakosság kevesebb mint 700 ezer fő volt, míg ez a szám 2016-ban már 2,5 millió körül mozgott.

3. Szaharai Arab Demokratikus Köztársaság - 1950 óta átlagosan évi 5,35 százalékkal nőtt a népesség

A jelenleg nagyrészt marokkói megszállás alatt álló nyugat-afrikai ország népességszáma sokat változott az utóbbi évtizedekben. Az ország népességének közel kétharmada ugyanis a szomszédos Algériába szorult és a határhoz közeli menekülttáborokban él. Marokkó az ország területének mintegy háromnegyede felett szerzett ellenőrzést, az erre a részre költöző lakosságnak pedig pénzt, adómentességet és élelmiszer-támogatást ígért a kormány.

4. Sint Maarten - 1950 óta átlagosan évi 4,79 százalékkal nőtt a népesség

Sint Maarten a Holland Királyság alkotmányos része, amely a Karib-tengeren lévő Szent Márton-sziget déli részén fekszik. Sint Maarten főleg a strandjairól, a pezsgő éjszakai életről, valamint a kaszinóiról híres, a lakosság számának növekedését pedig a turizmus fellendülése indította be. Évente nagyjából 1,7 millió turista látogat el az országba.

5. Kuvait - 1950 óta átlagosan évi 4,76 százalékkal nőtt a népesség

Kuvait népességnövekedésének egyik fő oka, hogy rengeteg bevándorló érkezett az elmúlt években és érkezik ma is az országba. Nagy számmal jöttek például munkások Indiából, Srí Lankából, Bangladesből és a Fülöp-szigetekről, akik többnyire az építőiparban és a szolgáltatóiparban helyezkedtek el.

A legnagyobb népességnövekedés

  • Egyesült Arab Emirátusok - 7,08 százalék
  • Katar - 6,78 százalék
  • Szaharai Arab Demokratikus Köztársaság - 5,35 százalék
  • Sint Maarten - 4,79 százalék
  • Kuvait - 4,76 százalék
  • Jordánia - 4,36 százalék
  • Mayotte - 4,13 százalék
  • Dzsibuti - 3,96 százalék
  • Bahrein - 3,84 százalék
  • Saint-Martin - 3,65 százaléka
  • A legkisebb mértékű népességnövekedés (vagy éppen csökkenés)

    1. Nuie - 1950 óta átlagosan évi 1,51 százalékkal csökkent a népesség

    Nuie egy, a Csendes-óceán déli részén található szigetország. Az ország sosem volt túl népes, ám az 1960-as évek óta nagyot csökkent az addig is csekély népességszám: 5000 főről 1600-ra esett vissza.

    2. Montserrat - 1950 óta átlagosan évi 1,42 százalékkal csökkent a népesség

    Montserrat a Karib-tenger egyik szigete, az Egyesült Királyság 14 tengerentúli területének egyike. A lakosság azután hagyta el tömegesen az országot, hogy 1995-ben kitört a Soufriere Hills vulkán, megsemmisítve a sziget kétharmadát.

    3. Tokelau-szigetek - 1950 óta átlagosan évi 0,21 százalékkal csökkent a népesség

    Tokelau lakosságának egy része a munkanélküliség miatt Szamoába és Új-Zélandra emigrált.

    4. Vatikán - 1950 óta átlagosan évi 0,17 százalékkal csökkent a népesség

    A Vatikán 800 fős lakosságának nagy része a katolikus egyháznak dolgozik, sokan közülük pedig papok vagy apácák, így érthető módon a születési arányszám sem túl magas.

    5. Bulgária - 1950 óta átlagosan évi 0,06 százalékkal csökkent a népesség

    Bulgáriában az egyik legnagyobb problémát a kivándorlás jelenti. Az EU-n belül itt a legalacsonyabb az átlagkereset és a minimálbér, és felmérések szerint a lakosság 40 százalékát fenyegeti a szegénység vagy a kirekesztettség.

    A legkisebb népességnövekedés

  • Nuie - 1,51 százalékkal csökkent a népesség
  • Montserrat - 1,42 százalékkal csökkent a népesség
  • Tokelau-szigetek - 0,21 százalékkal csökkent a népesség
  • Vatikán Állam - 0,17 százalékkal csökkent a népesség
  • Bulgária - 0,06 százalékkal csökkent a népesség
  • Lettország - 0,03 százalékkal csökkent a népesség
  • Magyarország - 0,05 százalékkal nőtt a népesség
  • Litvánia - 0,08 százalékkal nőtt a népesség
  • Horvátország: 0,09 százalékkal nőtt a népesség
  • Grúzia - 0,18 százalékkal nőtt a népesség
  • Magyarország - 1950 óta átlagosan évi 0,05 százalékkal nőtt a népesség

    Magyarország a Business Insider legkisebb demográfiai növekedést produkáló országok listáján a hetedik helyet szerezte meg. A lap azt írja, hogy a magyar demográfiai problémák egyik fő oka, hogy több magyar hal meg minden évben, mint amennyi születik. Emellett a kivándorlás is sokat ront a helyzeten, a statisztikák szerint ugyanis a diplomát szerzők 8 százaléka külföldön telepszik le. A külföldre emigrálók pedig sok esetben aztán egy másik országban alapítanak családot, emiatt van az, hogy minden hatodik magyar gyerek az országhatárokon kívül születik.

    Fontos azt is kiemelni, hogy a hazai helyzet valójában annál is siralmasabb, mint ahogy azt a Business Insider bemutatta. 1981 óta ugyanis gyakorlatilag folyamatosan csak csökken a népességszám, tehát a valóságban szó sincs lassú növekedésről. 1980 volt az utolsó év, amikor a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint, ha minimálisan is, de gyarapodtunk, ekkor ugyanis még 3318 fővel nőtt a lélekszám. A rendszerváltást követően, 1990-ben még több mint 10,3 millió embert tartottak nyilván Magyarországon, 2001-ben 10,2 millióra csökkent ez a szám, 2011-ben pedig először mértek tízmillió alatti népességet.

    Ha pedig a tendencia így folytatódik, a 21. század második felére már a 9 milliót sem éri majd el az ország lakossága. Arról, hogy megállítható vagy akár megfordítható-e ez a folyamat pusztán családtámogatással és gyermekvállalásra ösztönző intézkedésekkel, korábbi cikkünkben részletesen olvashat .

    Forrás: Business Insider

    A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

    Olvassa el aktuális cikkeinket!

    Orvosmeteorológia
    Fronthatás: Hidegfront
    Maximum: +18 °C
    Minimum: +9 °C

    Nagyrészt erősen felhős időre számíthatunk több helyen - nagyobb eséllyel az ország északi felén - esővel, záporesővel, elvétve zivatar is kialakulhat. Az éjszaka második felében megszűnik a csapadéktevékenység, ezzel együtt a felhőzet is felszakad, és hajnalra kiderül az ég. A nyugati, délnyugati szelet erős, főként a front mentén az átmenetileg északnyugatira forduló szelet viharos lökések kísérhetik, majd hajnaltájt veszít erejéből a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 4 és 9 fok között alakul, de a tartósabban derült és szélcsendes hidegre hajlamos helyeken ennél alacsonyabb értéket is mérhetünk. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

    Hogy érzed magad?

    Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


    Hogy érzed most magad fizikailag?

    Hogy érzed magad?

    Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


    Milyen most a lelkiállapotod?

    Hogy érzed magad?

    Legjobban:
    Legrosszabbul:
    Kezdjük újra