Nincs is jobb és bal agyfélteke?

Tévhit, hogy minden, ami az analitikus gondolkodással áll összefüggésben, az agy bal, és minden, ami a kreativitáshoz kapcsolódik, az agy jobb féltekéjére korlátozódna.

Öt további tévhit az agyról! Régóta úgy tudjuk, hogy az agyunk két féltekéből áll, ezek pedig különböző funkciókra specializálódtak, így a bal oldala felelős többek között a beszédkészségért, a logikai, matematikai funkciókért, míg a jobb félteke az érzelmekért , a művészi-kreatív készségekért, a humorért, a zenéért, a táncért, a képzelőerőért és a térérzetért. Számtalan teszt kering az interneten, hogy kideríthessük, melyik agyféltekénk a domináns, ha a fenti leírás alapján sem tudtuk magunkat jobb vagy bal agyféltekésnek belőni.

Nincs jobb és bal agyfélteke?

Nem véletlen. Bár tény, hogy agyunknak valóban van jobb és bal oldala, ez mindössze az elhelyezkedését határozza meg a koponyában. Az, hogy agyunk fizikailag két jól elkülöníthető részből áll, jobb és bal oldala pedig az „oszd meg és uralkodj” elvén működne a gondolkodás során, valószínűleg egy 1980-ban készített epilepsziakutatásból maradt fenn.

Az új tudományos kutatások azonban mást mondanak: a legtöbb dologért, amiről úgy gondoljuk, hogy agyunk egyik oldala irányítja, valójában agyunk mindkét oldala felelős. A logikus vagy analitikus gondolkodás korántsem korlátozódik a bal agyfélteke, mint ahogyan a kreativitás sem korlátozódik kizárólag az agyunk jobb oldalára.

"Az idegtudomány azt mondja, nem különül el a jobb és a bal oldal a gondolkodás folyamatában" - mondta William Duggan, a Columbia Business School professzora. "Például, amikor kreatív ötletek születnek a fejünkben, az elménk egésze választja és kombinálja a meglévő elemeket. Az agyunk és annak minden funkciója egyként működik."

Forrás: www.techinsider.io

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Délelőtt a felhősebb tájakon szakadozik, csökken a felhőzet, ezt követően a több-kevesebb napsütés mellett a szétterülő gomolyfelhők következtében erősen felhős időszakokra is számíthatunk. Kevés helyen futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!