Nem bír ébren maradni? Van jobb a koffeinnél!

A Bordeaux-i Segalen Egyetem kutatói svéd munkatársaikkal együttműködésben kimutatták, hogy a kék fény állandó behatása ugyanolyan hatékonyan ébren tartja az autóvezetőket, mint a kávé.

A szaklapban megjelent kísérletet valódi vezetési feltételek mellett végezték. Az eredmények egy járművekbe beépíthető elalvás elleni elektromos rendszer kifejlesztéséhez vezethet a jövőben.

Az éjszakai autóvezetés során az alváshiány következtében jelentkező álmosság csökkenti a sofőrök éberségét, rontja a reflexeiket és a látásukat. Az álmosság felelős a halálos balesetek egyharmadáért az autópályákon. Jelenleg a leghatékonyabb ellenszer a kávé , ehhez azonban az autóvezetőknek meg kell állniuk, amit gyakran túl későre halasztanak. Közlekedésbiztonsági szempontból tehát egy állandóan működő, beépített alvás elleni rendszert kellene kifejleszteni.

A kék fény a retina ganglionsejtjeinek stimulálása révén fokozza az éberséget. Ezek a sejtek az éberségért felelős agyi területekkel állnak kapcsolatban. E sejtek kék fénnyel történő stimulálásával leállítható a melatonin kiválasztása, mely hormon az éberséget csökkenti éjszaka.

A kísérlet során egy állandó kék fényt kibocsátó LED lámpát szereltek a kísérleti jármű műszerfalára. A 48 férfi résztvevő háromszor tett meg egy 400 kilométeres utat hajnali egy és negyed hat között az autópályán, egyhetes időközökkel. Az első utazás alatt folyamatos kék fénynek voltak kitéve, a második alatt egy kávét ittak induláskor, és egyet a negyedórás pihenő alatt, a harmadik során pedig koffeinmentes kávét ittak (ez számított a placebónak). A kutatók a záróvonal átlépések száma alapján állapították meg az éberség szintjét. Kiderült, hogy a kék fénynek kitett vezetők átlagosan 15, a koffeint fogyasztók 13, a placebót fogyasztók pedig 26 alkalommal lépték át véletlenül a záróvonalat. Ez alapján tehát a folyamatos kék fény ugyanolyan hatékonyan ellensúlyozza vezetés közben az álmosságot, mint a kávé.

Fontos feltétel ugyanakkor az is, hogy a fény ne akadályozza az autóvezetéket. A résztvevők közül nyolc férfi (17 százalék) számolt be arról, hogy a kék fény elvakítja, ezért nem tudták teljesíteni a kísérletet. A kutatás következő lépésében a kísérletet több ember, köztük nők és idősebbek részvételével is elvégzik.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +6 °C

Döntően erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északkeleti, keleti tájakon vékonyabb, szakadozottabb lesz a felhőtakaró, a nap is kisüthet. Elszórtan várható akár ismétlődő jelleggel csepergés, kisebb eső, csupán kis mennyiség eshet. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve északkeleten erős lökések.A hőmérséklet kora délután 6 és 14, késő este 4, 9 fok között valószínű. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!