Mit tanít az agynak a zene?

Az Amszterdami Egyetem kutatói kimutatták, milyen sokat tanul az agy egyszerűen csak különböző zenék hallgatása közben. Henkjan Honing, az egyetem kutatója elmondta: a kísérletek azt bizonyítják, mindannyian fejleszthetjük zenei tehetségünket.

Kiderült, pusztán a zenehallgatással fejleszthető a muzikalitás. A kutatási eredmények, amelyeket a bostoni Tufts Egyetem által szervezett Zene és Nyelv című konferencián mutattak be, a Journal of Experimental Psychology Emberi teljesítmény és percepció című számában fognak megjelenni. A zenetudósok körében általános nézet szerint a zenei képességek komoly zenei képzés által fejleszthetőek, és a laikusoknál ezek a képességek nem bontakoznak ki. Erről szól az úgynevezett "szakértői hipotézis". Ám az amszterdami kutatás azt mutatja, hogy a formális képzés nélküli zenehallgatás is hasonló zenei képességeket hoz létre, mint a formális zenei képzés. Ezt mondja ki az úgynevezett "hallgatói hipotézis". Sőt az eredmények azt mutatják, hogy a zenehallgatók általában jobban teljesítenek az általuk kedvelt zenei stílusban, azaz bizonyos zenei képességeink annak köszönhetően fejlődnek, hogy zenét hallgatunk. Tehát hallgassunk és tanuljunk! Emellett ez az első tanulmányok egyike, amely hangsúlyozza az online zenehallgatás előnyeit mind a zenészek, mind a laikusok számára.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A gomolyfelhők feloszlását követően túlnyomóan derült lesz az ég, de hajnalra foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!