Mégsem nehéz az a bizonyos iskolatáska?

Az iskolatáska akkor sem károsítja a gyerekek gerincét, ha a testsúly tizedénél is többet nyom.

Ha a kitömött hátitáska többet nyom, mint viselője testsúlyának tizede, a szülők elszörnyedve emelik meg a csomagot, és az orvosok véleményére alapozva félteni kezdik gyermekeiket a cipekedés káros hatásától. Az aggodalom azonban nem megalapozott - legalábbis a Saarlandi Egyetem munkacsoportjának tanulmánya szerint. A több tudományág szakemberei által végzett Kidcheck-projekt keretében ortopéd orvosok, neurológusok, humánbiológusok, sportorvosok és fizioterepeuták 1999 óta vizsgálják a saarbrückeni általános iskolás gyerekek testtartását, és állítanak össze számukra edzés- és kezeléstervet. A vizsgált gyerekek testsúlya átlagosan 27 kg, az általuk cipelt hátitáskák pedig mintegy öt kilósak voltak, bár akadt köztük hét kilós is. Az iskolatáskák átlagosan a testsúly 17,2 százalékát, csaknem ötödét tették ki - mondja Oliver Ludwig, a projekt tudományos vezetője. Ez sokkal több, mint a jelenleg ajánlott tíz százalék.

A vizsgálatban a gyerekeknek 15 percig kellett viselniük a háti nehezéket, melynek levétele után semmiféle változást nem sikerült kimutatni a hátgerincen, a tartás nem változott, s az izmok sem nagyon fáradtak ki. A has- és alsó hátizomzat említésre méltó aktivitása csak a testsúly harmadával azonos teher cipelésekor volt mérhető. Ekkora tehernél már valóban megváltozott a gerinc helyzete, és a nyugalmi testtartás is instabillá vált, ugyanakkor az izmok erősen megfeszültek, és úgy tartották meg a testet, hogy tehermentesítsék a gerincet. Az ortopédorvos, Eduard Schmitt szerint az igazán nehéznek számító iskolatáskák sem ártanak a gyerekek egészséges gerincének, mert csak rövid ideig hordják őket.

Forrás:
www.aerzteblatt.de

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Délelőtt a felhősebb tájakon szakadozik, csökken a felhőzet, ezt követően a több-kevesebb napsütés mellett a szétterülő gomolyfelhők következtében erősen felhős időszakokra is számíthatunk. Kevés helyen futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!