Már ekkor is tenyésztett szárnyast az ember

Mintegy ezer megkövesedett tojáshéj vizsgálatával amerikai kutatók kiderítették, hogy már 18 ezer éve tenyésztett szárnyast a pleisztocén földtörténeti kor embere.

Az Új-Guinea szigetén talált leletek szerint a hosszú, erős, tőrhöz hasonlító lábujja miatt a világ legveszélyesebb madarának tartott kazuár lehetett az első tenyésztett szárnyas madár, jóval a baromfi mintegy 9500 évvel ezelőtti háziasítása előtt - adta hírül a CNN hírtelevízió honlapja.

A futómadár tojásait az ősember összegyűjthette még az előtt, hogy kikeltek volna, majd felnevelte a madarakat. "Ez több ezer évvel a baromfi háziasítása előtt történt. És nem egy kis szárnyasról van szó, hanem egy hatalmas, harapós természetű, röpképtelen madárról, amely képes kibelezni az embert" - mondta Kristina Douglas, a Pennsylvaniai Állami Egyetem antropológusa, az amerikai tudományos akadémia (PNAS) folyóiratában megjelent tanulmány vezető szerzője.

A szárnyasoknak, elsősorban a csirkének és a pulykának vannak világosabb, fehér részei, és olyan húsdarabjai is, mely sötétebbek, vörösebbek. Van, aki ezt, más viszont azt kedveli jobban - de vajon az egészségünk szempontjából számít, hogy melyiket esszük többször ?

16-18 ezer éves tojáshéjak

A kazuároknak három fajuk van, és Ausztrália északi részén, Queenslandben és Új-Guineán őshonosak. Douglas szerint az ősi elődök a legkisebb fajhoz tartozó törpekazuárok lehettek, amelyek 20 kilogramm súlyúak. A megkövesedett tojáshéjakat a kutatók szénizotópos vizsgálatnak vetették alá, így derítették ki, hogy azok 16-18 ezer évesek.

A kazuár lehetett az első tenyésztett szárnyas madár.
A kazuár lehetett az első tenyésztett szárnyas madár. Fotó: Getty Images

Hogy megbizonyosodjanak feltételezéseikről, először élő madarak, pulykák, emuk és struccok tojásait vizsgálták. A tojáshéj belseje ugyanis változik, ahogy az embrió nő, mivel abból kap kalciumot. Háromdimenziós nagyfelbontású felvételeket készítve és a tojások belsejét vizsgálva a kutatók alkottak egy modellt arról, milyen lehetett a tojás belseje a költés különböző időszakaiban.

Modelljüket tesztelték a mai emuk és struccok tojásain, mielőtt azt az ősi tojáshéjak esetében alkalmazták volna. Ki tudták mutatni, hogy a legtöbb megtalált ősi tojáshéj érett volt, azaz a fióka már szinte teljesen kifejlődhetett bennük. "Azt találtuk, hogy a tojáshéjak nagy többségét az utolsó időszakban keltették, azaz akkor, amikor az embrióknak már teljesen kifejlett végtagjuk, csőrük, karmaik és tollazatuk volt" - magyarázta Douglas.

Ahhoz, hogy sikeresen keltessenek és felneveljenek kazuárokat, az embereknek tudniuk kellett, hogy hol voltak a vadon élő madarak fészkei, és még az előtt be kellett a tojásokat gyűjteniük, hogy a fiókák kikeltek. Ez nem könnyű feladat, mivel a madarak nem ugyanazon a helyen költenek évente. Amikor a nőstény lerakja tojásait, a hím veszi át a fészket, ő költi ki 50 napon keresztül a tojásokat, nem hagyva magára a fészket. Mint arra Douglas rámutatott, az emberek valószínűleg vadászat során megölhették a hímet és begyűjtötték a tojásokat. Mivel a hím nem hagyja magára a fészket, a költés alatt alig táplálkozik, ezért könnyen ragadozók áldozatává válik - tette hozzá a kutató.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A legtöbb helyen feloszlik a felhőzet, de kisebb körzetekben maradhatnak felhős tájak, illetve nyugat, északnyugat felől magasszintű felhők érkeznek. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás, sőt sokfelé szélcsend várható.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!