Ki utálja a koriandert?

A Facebook-oldalakon az emberek arról panaszkodnak, hogy a fűszernövény olyan ízű, mint a szappan, a penész vagy a por. Ellenségei a koriandernek nem csak az ízét, hanem a szagát is szidják.

Még az olyan elismert napilapok, mint a New York Times és a Wall Street Journal is foglalkoztak a növény ízével kapcsolatos éles megosztottsággal. Amikor pedig egy kutatásból kiderült, hogy a koriander utálata genetikai eredetű, a növény ellenségei máris jó indokot találtak ellenérzésükre.

Azonban kik ezek az ellenlábasok? Mostanáig nem lehetett tudni, de a Torontói Egyetem két táplálkozáskutatója felfigyelt a témára. A szaklapban megjelent tanulmányukhoz 1400 húsz és huszonkilenc év közötti fiatal felnőttet vizsgáltak Kanadában.

Az önkéntesek egy 63 pontból álló listát kaptak, amelyben 1-től (nagyon utálom) 9-ig (nagyon szeretem) terjedő skálán kellett értékelniük az egyes ételeket. A "sosem kóstoltam" és a "nem kóstolnám meg" lehetőségeket is választhatták. Az eredmények azt mutatták, hogy a korianderrel szembeni ellenérzés 3 és 21 százalék között mozog hat eltérő etnikai csoportban.

A kelet-ázsiai gyökerekkel rendelkező, vagyis kínai, japán, koreai, thai és vietnami származású kanadaiak között fordult elő a legtöbb olyan személy, aki utálja a növényt (21 százalék). A második helyen az európai származásúak állnak 17 százalékkal, a harmadik helyen pedig az afrikaiak 14 százalékkal. A fűszer rajongói közül a közel-keleti származásúak között volt a legkevesebb koriander utáló (3 százalék), őket követték a spanyol és a dél-ázsiai származásúak 4 illetve 7 százalékkal.

A kutatást vezető Ahmed El-Sohemy szerint a pozitív ételpreferenciát az okozhatja, hogy a mexikói, ázsiai és indiai konyhában gyakrabban fordul elő a fűszernövény, és az emberek fiatalabb korban találkoznak vele. Az is elképzelhető azonban, hogy a kulturális csoportok között lévő genetikai eltérések befolyásolják a fűszernövény ízének érzékelését.

A torontói kutatók azt remélik, hogy a kutatás következő szakaszában rávilágíthatnak a koriander szélsőséges szeretetének és utálatának genetikai alapjára.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Gomolyfelhős, napos idő várható, a gomolyfelhők szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okoznak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!