Kamerák segítik az életmentést Budapesten

Már közterületi kamerarendszer is segíti a fővárosban az Országos Mentőszolgálat mentésirányítóit.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs és PR-igazgatója telefonon nyilatkozva az MTI-nek elmondta: ha befut egy segélyhívás a mentőkhöz, akkor a mentésirányítónak a bejelentő által elmondott információk alapján kell képet alkotnia arról, mi történhetett a helyszínen. Ez határozza meg a döntéseket, azt, hogy mennyi és milyen mentőerőt küldenek a helyszínre. A bejelentő azonban - különösen, ha érintett - nem biztos, hogy minden fontos információt el tud mondani.

Az informatikai fejlesztés révén a segélyhívást fogadó mentésirányító szükség esetén valós idejű kameraképet kaphat egy-egy közterületi baleset vagy rosszullét helyszínéről, élőben figyelheti és elemezheti a történéseket. A látottak alapján nemcsak a szükséges mentőerők kiválasztása, hanem akár a helyszín megközelíthetőségének könnyítése is lehetővé válik, ami emberéleteket menthet - tette hozzá.

A mentésirányító valós idejű kameraképet kaphat a baleset vagy rosszullét helyszínéről

Kitért arra, hogy a rendszer Budapest mintegy háromszáz forgalomfigyelő kamerájának képét teszi hozzáférhetővé a mentésirányítók számára, akik szükség esetén a kamera forgatásával, több kameraállás egyidejű használatával, a kép nagyításával aprólékos részletekhez is juthatnak. Például, ha a képernyőn látszik, hogy beszorult sérültek is vannak, akkor azonnal riasztani tudják a katasztrófavédelem egységeit is.

Mentőink világújdonságnak számító módszereket és eszközöket alkalmaztak az elmúlt századokban. A vasúti mentővagon és a rohamkocsi egyaránt "magyar találmány". Cikksorozatunk első részében a vasúti mentéssel és az 1887-ben alapított budapesti mentőintézménnyel foglalkozunk.

Győrfi Pál elmondta: a fővárosban évente nagyjából százötvenezer esetet látnak el a mentők. Ezek nagyjából fele, több mint hetvenezer eset közterületen történik, így naponta kétszáz olyan eset lehet, amelynek esetében hasznos segítséget jelenthet, hogy mostantól élő kamerafelvételek is segítik a mentésirányítást.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

A párásság valamint a ködfoltok feloszlását követően derült vagy fátyolfelhős, napos, száraz időben lesz részünk. Főként Borsodban és az Alföldön délelőtt megélénkül az északkeleti szél.Kora délután 8 és 12 fok között alakul a hőmérséklet. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!