Kiderül, mennyi idő alatt érnek ki a mentők – új adatokat tett közzé az OMSZ

Mostantól részletesen és összehasonlíthatóan is elérhetők a mentők kiérkezési adatai.

Az Országos Mentőszolgálat mostantól részletes, összehasonlítható formában teszi közzé működésének egyik legfontosabb mutatóját: a mentőegységek kiérkezési idejét – áll az OMSZ közleményében

Az adatközlés célja ugyanakkor nem csupán a nagyobb átláthatóság. Szeretnénk közérthetően bemutatni a mentés működését és olyan információkat adni, amelyek segítenek eligazodni abban is, hogy milyen esetben és milyen egészségügyi panasszal hova lehet fordulni segítségért. Ezzel – mint írják – egyszerre szeretnénk erősíteni a közbizalmat és az egészségértést, valamint hozzájárulni ahhoz, hogy a mentőellátást valóban azokban a helyzetekben vegyék igénybe, amikor arra szükség van. 

"Ez a betegek érdekeit, a mentési rendszer hatékony működését és bajtársaink mindennapi munkáját egyaránt szolgálja" – fogalmaznak. Vállalásuk szerint a nyilvánosan elérhető adatok körét a későbbiekben folyamatosan bővítik.

A bizalom alapja az őszinteség: a mentőszolgálat akkor is vállalja a számait, amikor jók, és akkor is, amikor van még mit javítani, mert a magyar emberek megérdemlik a transzparens és szakmai kommunikációt.

– közölte a bejelentéssel kapcsolatban Dr. Constantinovits Miklós megbízott főigazgató.

Kiemelt fotó: OMSZ

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

májvédő italok
A legjobb italok a máj egészségéért – Mutatjuk, mi segíthet a vízen kívül
éjszakai lábgörcs
Ez segít, ha begörcsöl a lábad éjszaka – Íme a leggyakoribb kiváltó okok
banán
Ne vedd meg a banánt, ha ezt látod rajta – Nem csak a színe számít a szakértők szerint
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
vérnyomáscsökkentés
Csodát tesz a vérnyomással ez a nassolnivaló – Ennyit kell enni belőle
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +12 °C

Napos, alapvetően száraz idő várható gomolyfelhőkkel. A légmozgás többnyire gyenge vagy mérsékelt marad.Délután 22 és 26 fok közötti értékeket mérhetünk.Késő estére 12 és 20 fok közé hűl le a levegő. Kedden anticiklon határozza meg időjárásunkat, így fronthatásra nem kell számítani.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Felismered, melyik állat lábnyomát látod? – Keveseknek sikerül a 10/10 Képről nem olyan nehéz felismerni a különféle állatfajtákat. De vajon a lábnyomuk alapján is be tudod azonosítani őket? Teszteld a tudásodat!
kvíz
A kutya nem ehet főtt tojást. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered az ember legjobb barátját! Csokoládé, hagyma vagy tej: vannak ételek, amelyek ártalmatlannak tűnhetnek, mégis komoly veszélyt jelenthetnek a kutyák számára. Teszteld a tudásodat, és derítsd ki, felismered-e a leggyakoribb kockázatokat!